Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

General Electric turbinákat kap a török flotta új támogatóhajója

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2020. december 17. 14:11

A török haditengerészet modernizációs programja részeként 2017-ben kötött szerződést az Isztambul közelében, Yalovában működő Sefine Hajógyárral, egy új típusú, többcélú támogatóhajó építéséről. Az előzetes terveket a flotta szakemberei dolgozták ki a DIMDEG project keretében.

uj-torok-tamogatohajo

Az új egységnek az elvárások szerint kellőképpen nagy hatótávolsággal és sebességgel kell rendelkeznie ahhoz, hogy el tudja látni utánpótlással a különböző kategóriájú, korszerű hadihajókat, akár hosszabb időtartamú missziók során is. A 194,8 méter hosszú, 22 ezer tonnás hajó egyaránt alkalmas lesz üzemanyag és ivóvíz, valamint szabványos teherkonténerekben elhelyezett élelmiszer, alkatrészek, felszerelés, lőszer szállítására, átadására. Ennek megfelelően fedélzetén az üzemanyagtöltő berendezéseken kívül, három nagyteherbírású hidraulikus daruval is rendelkezik majd. A hajó legalább két helikoptert hordozhat, amelyeket a felépítményben kialakított hangárokban tárolhatnak és karbantarthatnak. Önvédelemre legalább két Phalanx gépágyúrendszer, valamint géppuskák szolgálnak majd.

2020 júniusában a General Electric Marine bejelentette, hogy megállapodtak a Sefine Hajógyárral, két LM2500 típusú gázturbina leszállításáról. A bejelentés nem keltett nagy meglepetést, mivel a General Electric régi beszállítója a török flottának és az LM 2500 számos hadihajóban üzemel, így az Ada osztályú, többcélú korvettekben, de a Barbaros és a Gabya osztályú fregattokban is. Az LM2500 valójában a GE CF6-6 típusú repülőgép hajtómű navalizált verziója amelyet a világ számos más flottájánál is sikerrel alkalmaznak. Nem véletlenül, mert a 31 ezer kilowatt teljesítményű gázturbina rendkívül megbízható és üzembiztos. Lehetőség van gyors újraindítására, emellett üzemeltetése, karbantartása a nyílt tengeren is könnyen biztosítható, élettartama pedig legalább harminc év, ami bőven lefedi egy hadihajó várható szolgálati idejét. A DIMDEG program során a két gázturbina valószínűleg dízelmotorokkal kombinálva kerül majd beépítésre, így több mint 8300 kilométeres hatótávolságot és legalább 24 csomós, vagyis körülbelül 45 kilométer/órás sebességet tesznek majd lehetővé.

Az új ellátóhajó neve még nem ismert és a tervek szerint várhatóan 2023-ban áll majd szolgálatba.

Címkékhaditechnika