Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gép- és harcjárművezetők felkészítése Hajdúhadházon

Szöveg: Madura János törzsőrmester | Fotó: a szerző felvételei |  2022. december 10. 14:22

Gép,- és harcjárművezetőknek tartottak vezetési gyakorlatot az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál.

DSC07864

A kiképzés első felében elméleti oktatás zajlott, amelyen a KRESZ átismétlése mellett biztonsági és igénybevételi rendszabályokkal kapcsolatos foglalkozásokat tartottak. Az elméleti oktatást követően írásbeli vizsgát tettek, majd a gyakorlati feladatok következtek, amelyekre a hajdúhadházi Vay Ádám Gyakorlótéren került sor. A gyakorlati pálya különböző elemekből állt, ahol a gép- és harcjárművezetőknek természetes és mesterséges akadályokat (szűk átjáró, szlalom pálya, emelkedőre való felhajtás) kellett leküzdeniük.

A gyakorlat utolsó fázisa volt a nagytávolságú vezetési gyakorlat, amelynek célja elsősorban a menetoszlopban történő biztonságos közlekedés elsajátítása volt.

A Magyar Honvédségnél előírás, hogy minden gépjárművezetőnek az adott típushoz szükséges jogosítvány kategórián kívül osztályba soroló vizsgával is rendelkeznie kell, amelynek célja a katonák felkészítése és kiképzése az adott technikai eszközök hatékony kezelésére.