Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Iszlám Állam vegyi fegyvereket használhatott Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. december 10. 13:01

Bizonyítékokat tártak fel az ENSZ szakértői arra, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet az önhatalmúlag kikiáltott "kalifátusa" idején vegyi fegyvereket vetett be Irakban - áll abban a jelentésben, amelyet hétfőn vitat meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

A dzsihadisták által elkövetett bűncselekmények feltárására és a terrorszervezet felelősségre vonására létrehozott ENSZ vizsgálóbizottság tagjai elmondásuk szerint "tanúvallomásokon alapuló, digitális és dokumentum alapú bizonyítékokat" gyűjtöttek egyebek mellett arról, hogy "a kalifátus" idején (2014-2019) a szélsőségesek vegyi fegyvereket vetettek be. A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az Iszlám Állam "vegyifegyverek kilövésére alkalmas rakétákat és aknavetőket, valamint rakétavetőkkel célba juttatható vegyifegyveres lövedékeket, vegyifegyver-anyagokat tartalmazó tölteteket, illetve ennek megfelelő robbanóberendezéseket gyártott".

A vizsgálat egyebek mellett kiterjedt az Iszlám Állam "finanszírozására, ellátására és logisztikájára, valamint a parancsnokságokkal fenntartott kapcsolataira, hogy jobban megismerjék azokat a helyszíneket, ahol ezeket a fegyvereket előállították és bevetették Irakban". A szakértők különös figyelmet szenteltek a Táza Hormatuban 2016. március 8-án elkövetett támadásnak. Állításuk szerint jelentős mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek össze egyebek mellett a dzsihadista csoport pénzügyeiről és levelezéséről is.

A szakértők megvizsgálták azokat a bizonyítékokat is, amelyek az Iszlám Állam vegyi fegyverek kezelése közben életét veszített "mártírjai" családtagjainak kártalanítására vonatkoztak, valamint a vegyi fegyverekbe való anyagok használatára vonatkozó kiképzésben részt vett magas rangú ügynökök listáját. A felhasznált anyagok között szerepelt az alumínium-foszfid, a klór, a (neurotoxint termelő) Clostridium botulinum nevű baktérium, a cián, a nikotin, a ricinus, a szulfát és a tallium.

A jelentés kiemeli, milyen szövődményekben szenvednek jelenleg Táza Hormatu lakói (például krónikus betegségek, daganatos megbetegedések és szaporodási rendellenességek). A dokumentum kitér más súlyos bűncselekményekre is, így a tömeges nemi erőszakra, az iraki keresztény és más közösségek üldözésére, valamint a kulturális és vallási örökség elpusztítására.

A jelentés beszámol az Iszlám Állam finanszírozásáról is, bizonyítékokat felsorakoztatva azok ellen, akik pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó kereskedelmi hálózatok - közöttük a közép-keleti az Arab(Perzsa)-öböl menti fontosabb regionális hálózatok - keretében logisztikai támogatást biztosítottak az iszlamisták számára és hasznot húztak az erőszakos hadjárataikból.

A szakértők megkezdték feldolgozni az Iszlám Államnak az iraki kőolaj ellenőrzésére és kiaknázására irányuló tevékenységét is.

A dzsihadisták 2014-ben "kalifátust" hoztak létre Irak és Szíria területének nagy részén. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség vezetésével folyt a harc az iszlamisták ellen, míg a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) el nem foglalták az dzsihadisták utolsó erősségét, a szíriai Bagúzt, véget vetve ezzel rémuralmuknak.

Kapcsolódó cikkek