Végjáték - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A huszárok személyi fegyvere ekkor már nem a szablya, hanem a karabély és a pisztoly volt, a komolyabb tűzerőt pedig a századonként rendszeresített géppuska és a minden rajnál megtalálható golyószóró biztosította. Páncélelhárító eszköztárukat nehézpuska és páncéltörő ágyú (illetve 1944-től páncélököl) alkotta, míg tüzérségi támogatásra gép- és lóvontatású tarackokat, illetve gránát- és aknavetőket használhattak. A korszerű huszár leginkább egy kiterjedt tűztámogatási arzenált maga mögött tudó könnyűgyalogost testesített meg, akinek a legfőbb szállítóeszköze – de már nem a harceszköze – a ló volt. A második világháborús lovasságnak a légitámadások igen jelentős veszteséget okozhattak, hiszen a hátasokat a harctér mögötti területen összezsúfolva tartották, s a menetoszlopaik szintén kitűnő célpontot nyújtottak a levegőből lecsapó ellenség számára. A lovak pusztulása az általuk biztosított harcmodor elvesztését is jelenthette, ezért ezeket az egységeket mindig erős csapatlégvédelemmel támogatták.

Huszárok bevetésen

Az 1939. március 15-én megindult kárpátaljai támadásban a gyorshadtest, továbbá – az első lépcsőben – a 24. gyalogezred, illetve számos határvadász és önálló kerékpáros zászlóalj vett részt. A gyorshadtest kötelékei közül az 1. és a 2. lovasdandárt, valamint a 2. gépkocsizó dandárt vetették be. 1941. április 11-től, a Jugoszlávia elleni akcióban a két lovasdandár mellett már mindkét gépkocsizó dandár szerephez jutott. Szeptemberig azonban kivonták a csapatokat a délszláv állam területéről, így az addig Újvidéken rendfenntartó feladatokat ellátó 2. lovasdandárt is. Az 1. lovasdandár pedig már májusban hazaindult, hogy a saját helyőrségében folytassa a kiképzést.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 9-én megjelent számában.)