Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ghána már át is vehette első C-295M szállítógépét

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2011. november 22. 16:18

Az Airbus Military 2011. november 18-án, pénteken jelentette be, hogy Ghána légiereje átvehette a közelmúltban megrendelt két C-295M típusú közepes szállító repülőgép első példányát. Információk szerint a második példányt 2012 első negyedévében szállítja le a gyártó.

Ghána eredetileg négy C-295M-mel váltotta volna le a kiöregedő Fokker F27-eseket, de költségvetési okok miatt egyelőre két szállítógép beszerzése mellett döntöttek. A ghánai légierő (GAF) alapvetően országon belüli szállítási feladatokra, humanitárius célokra, sebesültek légi szállítására és ejtőernyősök ugratására is alkalmazza majd az új gépeket. A rövid úton fel- és leszálló (STOL – Short Take-off and Landing) képessége, valamint az előkészítetlen kifutópályákról való üzemeltetés lehetősége révén a GAF olyan távoli területeket is elérhet a C-295-össel, melyekre korábban nem jutottak el.

A ghánai légierő lesz a típus 14. üzemeltetője, korábban még nem üzemeltettek az Airbus Military által gyártott repülőgépet. Napjainkig 85 megrendelés érkezett a C-295-ösökre.