Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát a templom padlásterében

Szöveg: Szûcs László<br /> |  2008. február 18. 10:08

A hetedik héten, vagyis február 11–17-e között 38 hét bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére – tájékoztatta a honvedelem.hu-t Jansik Attila főhadnagy, az alakulat felderítő részlegének helyettes vezetője.

Tizenkét esetben – amikor a bejelentés szerint az előkerült, világháborúból visszamaradt robbanószerkezet közvetlenül emberi életet veszélyeztetett – a tűzszerészeknek soron kívül kellett intézkedniük.

A honvédség tűzszerészei február 11-én a Baranya megyei Birjánra vonultak. A bejelentés szerint a település egyik házának kutyája szájában egy kézigránáttal érkezett haza erdei „kirándulásáról". A megijedt gazdi azonnal értesítette a rendőrséget, akik viszont a tűzszerészeknek szóltak. A helyszínre érkezve a tűzszerészek megállapították, hogy a kutya „zsákmánya" mindössze egy 42 mintájú gyakorló kézigránát, amely nem tartalmaz robbanóanyagot.

Ugyancsak február 11-én ment egy másik tűzszerész járőr Székesfehérvárra. A Tordai út egyik kereszteződésében, útfelújítás közben bukkantak egy 82 milliméteres aknagránátra. Szalai Attila zászlós, járőrparancsnok a veszélyes szerkezetet a kijelölt helyen megsemmisítette.

Február 14-én Budapestre, a Ferencziek terén található, Református templomhoz riasztották a honvédség tűzszerészeit. A padlástérben ugyanis egy gránátra bukkantan az épület felújítását végző munkások. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek elszállították és megsemmisítették.

Jansik főhadnagytól megtudtuk: az elmúlt héten egy nagyszabású munka előkészületeit is megkezdték a honvédség tűzszerészei. Április végéig kell átvizsgálniuk és szükség esetén mentesíteniük 18-20, budapesti és a főváros környéki egykori honvédségi objektumot. A munkát február 25-én kezdik, ám az átvizsgálás előtti felderítéssel már végeztek, így tudják, hogy egy-egy objektumra mennyi időt kell fordítaniuk.