Gránittömb és emlékpark a Borsó-hegyen

Nem túlzás kijelenteni, hogy Szlovákia még a mai napig sem heverte ki azt a sokkot, amit a 2006. január 19-i szerencsétlenség okozott. Ma már nagyjából lehet tudni, hogy mi is történt azon a tragikus csütörtök estén. Az An-24-es típusú, kétmotoros katonai repülőgép a koszovói KFOR békefenntartó misszióból, Pristinából Kassára tartott - 35 utassal és 8 fős személyzettel a fedélzetén. A gép a magyarországi légiirányítást végző Hungarocontrol által kiadott átrepülési engedéllyel rendelkezett, és este 7 óra után néhány perccel lépett a magyar légtérbe. A földi irányítással nem sokkal este fél nyolc után szakadt meg a rádiókapcsolat. A szerencsétlenséget követő vizsgálat megállapította, hogy a repülő a felszállást követően minden probléma nélkül haladt úti célja felé, ám 19 óra 40 perckor a Hejce és Telkibánya között található, 800 méter magas Borsó-hegynek ütközött és lezuhant.

Két évvel ezelőtt, 2020 nyarán a szlovák védelmi miniszter feloldotta a hejcei légikatasztrófa nyomozati anyagának titkosítását. A vizsgálati dokumentumok szerint az An-24-es szerencsétlenségét nem a gép technikai állapota okozta, hanem vélhetően a személyzet hibázott. A szakértői bizottság összegzése szerint „a fő ok, ami az 5605-ös számú An-24-es repülőgép katasztrófájához vezetett, valószínűleg a repülőgép legénységének hibája volt, mikor a leszállóhely megközelítése során a magasság csökkentésére nem a repülőgép fedélzetén rendelkezésre álló műszereket használta és kizárólag vizuális alapú megközelítést használt, miközben nem értékelte ki elegendően magasságát a környező terepre való tekintettel és nem tartotta be a repülőgép számára biztonságos magasságot a terep felett.” A vizsgálati jelentésben ugyanakkor azt is leszögezik, hogy az elemzés során a repülőgép technikai meghibásodása nem bizonyosodott be. Így „az objektív bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi a baleset okának egyértelmű megerősítését.”

A szerencsétlenség utáni vizsgálat azt is megállapította – és ezt már a dokumentumok titkosításának feloldása előtt is tudni lehetetett -, hogy a pilóta valószínűleg túl korán kezdte meg az ereszkedést a kassai repülőtérre – két perc alatt nyolcszáz métert süllyedt –, és nem számolt a zempléni hegyekkel. Mivel a repülőgép Pristinából Kassára tartott, és már közel járt a szlovák határhoz, a szlovák hadsereg kutató-mentő egysége engedélyt kapott, hogy berepüljön az országba, így a szlovákok végezték el a lezuhant gép felderítését. A szerencsétlenül járt gépet 20 perces eltéréssel egy másik katonai gép követte – amely ugyancsak Pristinából szállított haza békefenntartó katonákat – ennek személyzete látta az égő roncsokat. A mentési munkálatokat a rossz időjárási körülmények és a domborzati viszonyok is nehezítették. A kutatásba 220 fős magyar mentőegység - tűzoltók, rendőrök, mentők, katonák -, valamint 80 szlovák tűzoltó, mentő és katona kapcsolódott be.

A balesetben a repülőgép személyzete és a hazatérő békefenntartó katonák szörnyethaltak. A szerencsétlenséget mindössze egyetlen tiszt, az akkor 27 éves Martin Farkas főhadnagy élte túl, aki a csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, sőt feleségét mobiltelefonon ő értesítette a katasztrófáról. A Poprádon élő tiszt a baleset után néhány hónappal már visszatért alakulatához, s azóta is a szlovák hadsereg tagja.

A katasztrófa óta eltelt több mint másfél évtized, ám a Hejce melletti Borsó-hegyen mind a mai napig jól láthatóak annak nyomai: gyökerestül kitépett facsonkok, elszenesedett törzsű fák jelzik, hol következett be a Szlovák Köztársaság történetének eddigi legnagyobb repülőgép-szerencsétlensége. A magyar és a szlovák szakminisztériumok képviselői még 2006-ban, egészen pontosan június másodikán egy két és fél méter magas gránittömböt állítottak a baleset helyszínén. Egy évvel később pedig emlékparkot alakítottak ki az obeliszk mellett, s az itt elhelyezett negyvenkét kopjafán megtalálható az elhunyt szlovák katonák neve, fényképe és rendfokozata is.

Az emlékpark átadásával egy időben – 2007. július 20-án – avatták fel a falu központjában megépített emlékművet, amelyet a galántai Szabó László szobrászművész alkotott. Az áldozatok családtagjai, a magyar honvédelmi, valamint a szlovák védelmi minisztériumok és hadseregek képviselői ennél az emlékműnél emlékeznek meg minden év január 19-én a tragédiáról.