Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadihajós, tűzszerész búvár és speciális tűzszerész katonák bevonásával hajtott végre törzsgyakorlást az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred az MH Hadikikötőben. Az ,,Úszó Erőd" tábori kihelyezési hét keretében gyakorló törzs koordinálta és irányította a végrehajtó erők munkáját. A folyamatok ellenőrzését nagymértékben segítette a munkaállomáson telepített speciális hajó nyomkövető rendszer, valamint rádió nyomkövető terminál.

úszó_erőd (23)

A törzs és a hadihajós katonák különböző fiktív harcérintkezéseket modelleztek, térképen és hadműveleti naplón lekövetve az eseményeket, de gyakorlati elemként egészségügyi vészhelyzeti szimuláción is részt vett az állomány.

A hadihajós környezet specifikus balesetek ellátására felkészítő foglalkozás során, valós helyzethez hasonló terhelést igyekeztek biztosítani az oktatók. Ennek során egy sérültet szimbolizáló bábut menekítettek ki a gépházból, majd láttak el a résztvevők. A kezelendő egészségügyi vészhelyzetet valóságosabbá tette a bábu élethű maszkolása. Az ellátást pedig nehezítették a változó fényeffektusok, a zaj, a füst és a csökkent látótávolság is. A komoly fizikai és pszichikai megterhelés ellenére kiválóan teljesített a legénység.

A gyakorlat zárónapjának hadihajós és tűzszerész búvár mozzanatait a NATO felajánlott erők, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ-MND-C) delegációja is megtekintette.