Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorlatozás közben öltek meg amerikai katonákat Irakban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 16. 8:16

Az iraki biztonsági erők egy – más források szerint két – tagja szombaton gyakorlatozás közben megölt két amerikai katonát, a lövöldözésben egy harmadik megsebesült: az incidens tovább táplálja az idén teljes kivonulásra készülő amerikaiak félelmeit.

A katonák halálát bejelentő amerikai közlemény nem részletezte a körülményeket, azonban egy iraki tiszt elmondta, hogy az eset a Bagdadtól 350 kilométerre északra található Moszul al-Gazlani nevű kiképzőközpontjában történt.

Egy másik katona – szintén szombaton – egy művelet során vesztette életét a közel-keleti ország középső részén.

Ezzel 4435-re emelkedett a 2003-ban kezdődött iraki invázió halálos áldozatainak száma az amerikai hadseregen belül. Bár a harcoló alakulatok 2010. augusztus végéig kivonultak Irakból, 50 ezer katona továbbra is támogatja az ország védelmét, és segíti biztonsági erejének kiképezését. Az amerikaiak a tervek szerint 2011 végéig teljesen kivonulnának Irakból.