Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyorsul a végjáték Egyiptomban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. február 2. 7:59

A Mubarak-rendszer „utolsó felvonásának kezdeteként” értékelték a jelenlegi egyiptomi fejleményeket londoni stratégiai elemzők, akik lehetségesnek tartják, hogy átmenetileg katonai kormányzás következik az országban. Mindez egy telekonferencián fogalmazódott meg, amelyet a Barclays Capital, a londoni City egyik legnagyobb befektetési háza rendezett szakelemzők részvételével.

Jon B. Alterman, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja közel-keleti kutatási programjának igazgatója úgy vélekedett: bár két héttel ezelőtt is túlzás lett volna ezt kijelenteni, de már egyértelmű, Hoszni Mubarak elnöki időszakának utolsó felvonása" kezdődik. Szerinte a „végjáték" egyre gyorsul, és nehéz elképzelni, hogy a folyamat hosszabb ideig, például több hónapig eltartson. Úgy látja, annak „nagyon csekély" az esélye, hogy a jelenlegi kormány a rendőrség és a hadsereg segítségével visszaszerzi az ellenőrzést a helyzet felett.

Alterman szerint viszont nem zárható ki, hogy a keddi tömegtüntetés vérontásba torkollik. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy egy átmeneti kormány veszi át a hatalmat, a Mubarak által minap kinevezett alelnök, Omar Szulejmán az egyiptomi hírszerzés főnöke vezetésével. Az elemző azonban hozzátette: valószínűtlennek tartja, hogy Szulejmán ténylegesen, hosszabb távon Egyiptom elnöke legyen, mert „nem olyan személyiség, aki a nyilvánosság reflektorfényére vágyik, nem olyan személyiség, aki a nyilvánossághoz akar szólni".

Azt is a lehetséges forgatókönyvek közé sorolta, hogy a hadsereg közvetítő szerepet vállal a tüntetők és a hatalom között. Ugyanis szerinte a katonai vezetés arra a következtetésre juthat, hogy Mubaraknak semmi esélye a jelenlegi válság politikai túlélésére, és nekik kell közbelépni, és közvetíteni „az elnök és a nép között".

A szakértő szerint ez még a kedvezőbb lehetséges fejlemények közé tartozna, ám az a probléma, hogy egyelőre nem tudni, ki állhatna a hadsereg e kezdeményezésének az élére.

A Barclays Capital saját londoni elemzői is csatlakoztak ehhez a vélekedéshez, és hozzátették: „Nem egyértelmű, hogy a hadsereg valamelyik fél oldalára állna-e, ha a tárgyalások a kormány és az ellenzék között nem eredményeznek kompromisszumot. Ám az elképzelhető, hogy a hadsereg vezetése végül támogatná egy katonai kormány létrejöttét".

Jon B. Alterman a későbbi kormányzati kilátásokról is beszélt. Nem tartja valószínűnek, hogy Egyiptomban olyan kormányzat jönne létre, amely „szélsőségesen ellenséges" az Egyesült Államokkal és a külvilággal szemben.

Míg a Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport citybeli befektetési részlegének e héten kiadott helyzetértékelése szerint a szekuláris ellenzéknek nincs olyan egyértelmű vezetője, aki képes lenne egyesíteni ezt a tábort, biztosítani a hadsereg „mindennél fontosabb támogatását", és sikerrel felsorakoztatni ezt az erőt az általános választásokra.

„Ha ezt a problémát a következő hónapokban nem sikerült megoldani, akkor a világi ellenzék megosztva indul a majdani választásokon, és így sokkal gyengébb pozícióban lesz ahhoz, hogy szembeszálljon a Muzulmán Testvériséggel és egyéb iszlám szervezetekkel" – vélekedtek a Goldman Sachs londoni elemzői.