„Ha önök itt vannak, akkor tudjuk, hogy rend van”

Hogyan választotta a katonai pályát?

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis faluban, Komoróban születtem, majd az általános iskola elvégzése után a Kvassay Jenő Út-, Híd- és Vasútépítési Szakközépiskolába jelentkeztem. Ez egy alapvetően műszaki szakirányú oktatási intézmény volt, akkoriban ez volt számomra a továbbtanulás egyik lehetséges irányvonala. Harmadéves lehettem, amikor egyik osztálytársam testvére, aki a Kossuth Lajos Katonai Főiskola műszaki szakán tanult, bejött előadást tartani és ennek hatására többen úgy gondoltuk, megpróbálkozunk a katonai pályával. Egy háromnapos, mindenre kiterjedő alkalmassági vizsgálatot követően felvételt nyertem, majd 1980-ban bevonulhattam Szentendrére, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára. A tanulmányaim utolsó évében a híres MN 7015 Őr és Díszezredtől érkeztek hozzánk tisztek, akik alapvetően díszelgő feladatok ellátására válogattak katonákat. Hetünket ki is választottak, így már gyakorlatilag biztos volt a helyünk.

Hogy teltek az első aktív évek?

1984-ben kerültem az ezredhez, itt kaptam első tiszti beosztásom, ami a Honvédelmi Minisztérium objektumainak speciális őrzés-védelmét és napközbeni rendészeti biztosítását jelentette. Ez teljesen más jellegű feladat volt, mint a klasszikus katonai rendészi szolgálat, noha ugyanazzal a jogkörrel – fegyverhasználat, kényszerítő eszközök - voltunk felruházva. A honvédséget érintő átszervezések természetesen bennünket sem hagytak érintetlenül, ezért többedmagammal – egykori rendész kollégákkal - egy civil vagyonvédelmi céghez helyezkedtünk el, amely országos szinten látott el objektumvédelmi feladatokat, működő és használaton kívüli katonai objektumok őrzését. Így két év kiesett a katonai pályafutásomból, mégis egy nagyon szép időszaka volt az életemnek.

Mikor tért vissza a Magyar Honvédség kötelékébe?

1999-ben megkerestek későbbi parancsnokaim, akik a Magyar Honvédség Központi Rendeltetésű Szervezetek Parancsnoksága rendezvényszervező alosztályához kerestek kollégákat. Akkor már egy ideje foglalkoztatott a visszatérés gondolata, így hamarosan már a katonai rendezvények szervezésével foglalkozhattam, amely magába foglalta az állami rendezvények, államfői látogatások, valamint a kegyeleti feladatok előkészítését és lebonyolítását. Sok szervezeti változás történt, 2007-ben megalakult az MH Támogató Dandár, ami magába foglalta az akkori MH 32. Budapest Őr- és Díszezredet is. 2011. január 1-jétől a dandár megkezdte a Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd Koronaőrség, majd 2012 év elejétől a Honvéd Palotaőrség felállítását, 2013-ban pedig a HM Protokoll Rekreációs és Kulturális Igazgatóság integrálását. Ebben az évben Kun-Szabó István dandártábornok (most vezérőrnagyi rendfokozatban a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Irodájának vezetője) megbízott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrséghez tartozó Kulturális és Rekreációs Igazgatóság vezetésével, amit 2013. március 1-jével kezdtem meg. 2014-ben egy újabb szervezeti változásnak köszönhetően az igazgatóság is kettévált: Kulturális és Rekreációs Igazgatóság, valamint Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság.

Milyen feladatokat lát el az igazgatóság?

A feladataink a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség felsővezetőinek rendezvényeihez, valamint a felsővezetőkhöz érkező külföldi delegációk teljes körű protokolláris kiszolgálása. A kegyeleti feladatok szervezése, előkészítése, az elhunyt bajtársak katonai tiszteletadással történő végső búcsúztatása. Szintén nagy odafigyelést igényel a személyi állomány utaztatása, aminek része a kiutazók repülőjeggyel, nemzetközi vasúti jeggyel történő ellátása, a szállodai elhelyezés megszervezése. Hozzánk tartozik a szolgálati utakhoz kapcsolódóan, a külszolgálatot ellátó, illetve külföldi szolgálati útra vezényeltek részére diplomata, szolgálati útlevél ügyintézés, valamint NATO menetparancs kiadása. Rendelkezünk tolmács-fordító osztállyal, amelynek feladata különböző anyagok fordítása, lektorálása, tolmácsolással kapcsolatos ügyek intézése, illetve megemlíteném a Hotel Hadik szállodát, ahol a hozzánk érkező katonai delegációknak és a csereüdülésben részt vevő külföldi partnerek elhelyezéséről gondoskodunk. A fentieken túlmenően napi 24 órás feladatot jelent a repülőutak kiszolgálása.

Hogyan telik egy napja?

Korán kezdem a napot, meg tudom nézni a beérkezett üzeneteket, feladatszabásokat. Nyilván minden napra jut valami feladat, olyan még sosem volt, hogy hátradőlhettünk volna: hol egy delegációt, hol egy étkeztetést, vagy külső szállodai megrendelését kell rendezni. Ezek jelentéktelen dolgoknak tűnhetnek ugyan, azonban akkor lesz jelentőségük, ha nincsenek megfelelően előkészítve. A kollégáim ezeket a feladatokat nagy precizitással végzik, így ennek köszönhetően minimális hibaszázalékkal dolgozunk.

Van olyan, amire különösen büszke?

Emlékezetes időszak volt, amikor Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felügyeletével a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal szervezte és bonyolította le az állami és kiemelt fontosságú ünnepi rendezvényeket. Olyan katonai precizitást és színvonalat tudtunk biztosítani, amit a mai napig jó visszahallani. Ennek része volt a vendégek fogadása, a helyére kísérése, az empatikus viselkedés - nekünk sosem kellett fotóról beazonosítani egy meghívott vendéget, mert minden kollégám sajátjának érezte, hogy felismerje a meghívott vendégeket, elöljárókat. Sok év és sok rendezvény lezajlott már azóta, de a meghívottak visszajelzése mindig ugyanaz: „hogyha önök itt vannak, akkor tudjuk, hogy rend van” – ez úgy gondolom büszkeségre ad okot.

Mennyit számít ebben a rutin?

Én mindig azt mondom, a rutin a tett halála. Nincs két egyforma feladat, ezért mindig mindenre fel kell készülnünk, - legyen szó akár egy kegyeleti feladatról vagy egy nagyobb volumenű rendezvényről, - a figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat. Az előkészítő munkálatok során mindent aprólékosan megtervezünk, számításba vesszük kiket kell bevonni a feladatokba, kiknek kell a segítségét, együttműködését kérni és még sorolhatnám. Az esemény napján én és a munkatársaim már két órával a kezdés előtt a helyszínen vagyunk, folyamatosan egyeztetünk a rendezvényért felelős szervezettel, a területet biztosító rendőrökkel, a biztonságiakkal, a hangosításért felelős technikusokkal, pontos instrukciókat adunk az együttműködőknek, és begyakoroljuk az adott katonai ceremóniát.

Előfordult már hogy mégis becsúszott egy hiba?

Sajnos, a 2000-es évek egyik rendezvényén kerültünk ilyen helyzetbe. Lobogó felvonással emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára a Kossuth téren. Az akkori vezénylő parancsnokunk a jelentésbeadást követően – nyilván nem szándékosan - kihagyta a „forradalom és szabadságharc” kifejezésből a „szabadságharc” szót. Mivel az eseményt a televízió élőben közvetítette, a laktanyába érve már „magyarázkodhattunk”.

Mi jelenti ebben a munkában a folyamatos kihívást?

Pontosan az, hogy minden feladat más. 2020. augusztus 20-i tisztavatást követően adták át a Nemzeti Összetartozás Emlékművét, ott például Vidnyánszki Attila művészeti igazgatóval együttműködve kellett úgy megterveznünk az ünnepségsorozat lebonyolítását, hogy mindkét esemény szépsége, méltósága meglegyen. Nagyszerű dolog, amikor katonaként, rendezvényszervezőként olyan javaslattal tudsz előállni, amelyet egy művészeti igazgató elfogad és ebből a kompromisszumos megoldásból születik egy színvonalas rendezvény.

Mi volt a legemlékezetesebb és a legmegrázóbb élménye?

Kezdeném a legmegrázóbb élménnyel: amikor Hejcén először tartottunk megemlékezést a szlovák katonai gép tragédiájának helyszínén és láttam a letarolt, kettétört fákat, az elszenesedett, üszkös roncsdarabokat, ruhafoszlányokat, a földbe olvadt fémet, a hozzátartozók által hátrahagyott pici emlékeket, az nagyon szívbe markoló látvány, de ugyanúgy megrendít, ha valaki – bajtárs vagy barát – akivel mondjuk három nappal előtte beszéltél, egyszer csak nincs többé.

A pozitív élmények közül a Szent Korona Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe történő átszállítása, vagy Esztergomba kísérése nagyon megtisztelő feladat volt. A magas szintű állami vagy egyházi vezetők közül kiemelném II. János Pál pápa, a japán császár, vagy az orosz elnök magyarországi látogatását. Nagy kihívás, ugyanakkor felemelő érzés más országok vezetőit tájékoztatni annak a protokolláris eseménynek a lefolyásáról.

Ennyi izgalom után mi jelent feltöltődést?

A megannyi rendezvény, feladat után a családommal, unokáimmal, barátokkal töltött idő a legfontosabb.