Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háború a mozikban

Szöveg: Szecsey István |  2013. november 9. 13:46

A katonai tematika megunhatatlan alapanyagot szolgáltat a filmgyártóknak, és ez alól nem lesz kivétel a 2014-es év sem. Hétvégi – szigorúan szubjektív – tízes listánkra most olyan filmeket válogattunk össze, amelyeket vagy még forgatnak, vagy már hamarosan láthatunk is.

Lone Survivor

A korábban akciófilmjeiről ismert Peter Berg nálunk valószínűleg jövő januárban moziba kerülő, Lone Survivor című filmjében Marcus Lutrell regénye alapján a 2005. június 28-i, kudarca fulladt Red Wings műveletet dolgozza fel. Az akció az amerikai különlegesek egyik legnagyobb kudarca volt: az Ahmed sah tálib vezető meggyilkolására indított akcióban 19 katona vesztette életét. A bemutató időpontja és a téma egyaránt arra utal, hogy az Oscar-szezon egyik várományosával lesz dolgunk.

Lone Survivor – előzetes

17 Days of Winter

Jelenleg még csak előkészítik azt a koreai háború idején játszódó filmet, amely 12 ezer amerikai tengerész történetét meséli majd el, akik a fagyos tél idején néztek szembe 120 ezer kínai katonával. A film gyártásáról eddig igencsak keveset tudni, azonban az bizakodásra adhat okot, hogy végre mozgókép készülhet a hollywoodi filmgyártás által eddig igencsak hanyagolt koreai háborúról. A konfliktussal egyébként már a félszigeten is foglalkoztak: a 2004-es Harcosok szövetsége (Taegukgi) Dél-Korea egyik legnépszerűbb és legjövedelmezőbb mozifilmje volt, amelyet a kritikusok is igencsak nagyra értékeltek.

Jack Ryan: Árnyékügynök

Jack Ryan az új James Bond: a szerep változatlan, a színész azonban folyamatosan cserélődni látszik. A nemrég elhunyt John Clancy hírszerző ügynökének bőrébe most Kenneth Branagh rendező (és filmes szerepe szerint orosz rosszfiú) dirigálásában Chris Pine bújik, hogy bemutassa: mi történt, mielőtt elindult volna, hogy levadássza a Vörös Októbert. A kronológián szőrözőket megnyugtatjuk: csak az ügynök első akciójáról van szó, a forgatókönyvírók nem próbáltak bonyolult mitológiát szőni a szereplőcsere és az elmúlt 20 éve köré.

Az Árnyékügynök című film előzetese


Nyugaton a helyzet változatlan

A tervek szerint jövő karácsonykor a Harry Potter-filmek árnyékából kilépni próbáló Daniel Radcliffe főszereplésével kerülhet az amerikai mozikba az első világháború borzalmait bemutató „Nyugaton a helyzet változatlan". A cím és a témaválasztás ismerős lehet: Erich Maria Remarque 1929-ben írt regényét már többször feldolgozták Hollywoodban, először 1930-ban. A történet főszereplője, az ifjú Paul Baumer lelkesen vonul be katonának 1914-ben, végigszenvedi egy szadista altiszt kiképzését, a katonaélet összes gyötrelmét, majd elesik, mégpedig egy olyan napon, amikor a hivatalos hadijelentés szerint “nyugaton a helyzet változatlan".

Műkincsvadászok

A megtörtént eseten alapuló sztori azokat a művészettörténészeket mutatja be, akik a második világháborúban a nácik által ellopott és elrejtett műkincseket próbálták megtalálni és megmenteni. A film január 9-től látható a magyar mozikban. (Cikkünk nyitóképe e filmből kivett kocka.)



Műkincsvadászok – előzetes


Sztálingrád

Minden idők egyik legdrágább, és egyben első orosz IMAX-filmje lett Fjodor Bondarcsuk alkotása, amelyet Oroszország jelenleg a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában nevez a következő Oscar-díjra is. A történet öt katonát követ a második világháború poklában, és nem fukarkodik a korábban tabunak ítélt témákkal sem: egy orosz nő és egy német tiszt szerelmét is elmesélik. A részben Vaszilij Grosszman Élet és sors című regényén alapuló film hazai bemutatójáról nem tudni túl sokat.

Sztálingrád – az első orosz IMAX-film

The Last Photograph

Zack Snyder, a legutóbb Az acélembert (Man of Steel) dirigáló rendező is Afganisztánba indul: az egyelőre előkészítési fázisban lévő moziban Christian Bale egy tálib támadást egyedül túlélő riportert alakít, míg a másik főszereplő (aki Sean Penn vagy Michael C. Hall lehet) pedig egy elrabolt családtagját próbálja majd megmenteni. A film a két férfi afganisztáni utazásán keresztül mutatja be az ottani mindennapokat. A történet és a téma igencsak érdekesnek ígérkezik, már ha egyáltalán lesz belőle bármi is, hiszen Snyder jelenleg Superman-filmjének folytatásán dolgozik.

Forbidden Ground

Bár ezt az első világháborús drámát már idén bemutatták, talán hamarosan nálunk is látható lesz majd. A történet szerint 1916-ban járunk, és három szövetséges katona reked a lövészárkok közti senkiföldjén, ahonnan a közelgő tüzérségi támadás, és a német csapatok megindulása kell kijutniuk. A filmet személyes drámák is fűszerezik, ám az biztos, hogy érdemes ránézni, hiszen eleve kevés első világháborús történetet dolgoznak fel a filmvásznon.

Forbidden Ground – a kevés, első világháborút feldolgozó filmek egyike


Unsere Mütter, unsere Väter

Kicsit kilóg a sorból a német „Az elit alakulatnak" is titulált minisorozat, amely a német televíziózás egyik legsikeresebb idei produkciója volt: a háromrészes történetet hétmillióan nézték meg. Az Anyáink, apáink című széria öt német fiatal életét követi végig 1941 és 1945 között: két testvér a Wehrmachtban szolgál, mellettük megismerhetünk egy kórházban dolgozó nővért, egy fiatal énekesnőt, aki arról álmodott, hogy ő lesz az új Marlene Dietrich, és zsidó barátjukat is.

A legsikeresebb német minisorozat

Drága Elza

És akkor listánk végére egy magyar film. 1942 végén járunk, a keleti fronton, Ukrajnában. Itt szolgál Lombos honvéd, akit hazájához és családjához túláradó hűség köt. Egy adminisztrációs hiba miatt azonban nem tud hazajutni szabadságoláskor. Nagyon elkeseredik, de teljesíti a kötelességét, és ismét fegyvert ragad, és tovább menetel a keleti front poklába. Egy támadás során megsebesül, és egy éjszakát tölt az ellenséges vonalak mögött, egy gödörben rejtőzködve, ahol megismerkedik egy öregemberrel. Az éjszakát átbeszélgetik, és az öreg szavai megingatják Lombos honvéd családjába és hazájába vetett töretlen hitét. Hajnalban egy orosz büntetőszázad katonái rájuk bukkannak, és Lombos honvéd fogságba, majd rövid úton az aknákat taposással hatástalanító „Shtrafbat" tagjai, az úgynevezett „taposók" közé kerül.
A teljesen magánpénzből készülő filmet Füle Zoltán rendezi.

Drága Elza – a keleti front pokla

(További Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)