Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborúveszély a Koreai-félszigeten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. december 19. 8:33

Kína szerint a Koreai-félszigeten rendkívül veszélyes, bonyolult és kényes a helyzet, a konfliktus testvérháborút eredményezhet – derült ki Csang Cse-csün (Zhang Zhijun) kínai külügyminiszter-helyettes szombati közleményéből. Csang megerősítette: Kína többször is felhívta a felek figyelmét, hogy amennyiben vérontásra kerül sor a Koreai-félszigeten, azt elsősorban a két Korea népe fogja megszenvedni.

Észak-Korea és Dél-Korea konfliktusa nemzeti tragédiához, honfitársak testvérháborújához vezethet, s ezzel a térség békéje és stabilitása is sérül, óhatatlanul érintve a szomszédos országokat is – húzta alá a miniszterhelyettes. Kiemelte: Kína lankadatlan erőfeszítéseket tett különböző csatornákon, hogy megelőzzék a helyzet további elmérgesedését.

Csang emlékeztetett arra, hogy Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) kínai államtanácsos sürgős látogatást tett Szöulban, majd Phenjanban, s mindkét felet nyugalomra, önmérsékletre intette; arra kérte őket, hogy tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amely ronthat a helyzeten.

A napokban a kínai külügyminisztériumba kérették mindkét ország nagykövetét, akik előtt megerősítették Peking álláspontját, illetve javaslatait.

Kína felszólította a két országot, hogy felelős magatartással helyezzék mindenek elé a félsziget több mint 70 millió polgárának biztonságát, a régió békéjének és stabilitásának fontosságát. Csang megismételte Peking korábbi javaslatát a hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli találkozójára, a tárgyalások és a párbeszéd folytatására.

Ezzel párhuzamosan Oroszország kérte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartson rendkívüli ülést a feszült koreai helyzet miatt. Egyelőre nincs döntés az ülésről – mondták amerikai források.

A feszültséget az a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat élezte ki, amely a helyzet robbanását vetítette előre, ha Dél-Korea megtartja a két országot elválasztó demarkációs vonal közelében, Jonpjong szigetére tervezett tüzérségi lőgyakorlatát.

A szigetet Észak-Korea saját területének tekinti. Phenjan szerint elkerülhetetlenül katasztrófához vezet, ha a gyakorlatot megtartják. Irgalmatlanul megbüntetjük a provokátorokat, ha behatolnak szuverén területünkre – üzente az észak-koreai külügyminisztériumi nyilatkozat.

Dél-Korea korábban közölte, hogy újabb tüzérségi gyakorlatot kíván tartani a demarkációs vonalhoz közeli Jonpjong sziget környékén. Az észak-koreai hadsereg erre felszólította Szöult, hogy azonnal mondjon le a tervről, ellenkező esetre – a területi vizek védelmében – ellentámadásokat helyezett kilátásba. Oroszország pénteken kérte Dél-Koreától és – mivel amerikai katonák is jelen lennének – az Egyesült Államoktól, hogy ne tartsák meg a gyakorlatot. Dél-Korea legutóbb november végén tartott hasonló gyakorlatot; akkor Észak-Korea válaszul ágyúzni kezdte a szigetet. A támadásban két katona és két építőmunkás meghalt.