Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haderőfejlesztés, honvédelmi nevelés, toborzókampányok

Az elmúlt évek eredményeivel ismerkedtek az együttműködő partnerek

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Pintér Ákos |  2024. március 22. 7:50

„A haderőfejlesztés mellett az a legfontosabb feladatunk, hogy a társadalom és a modern honvédség kapcsolata minél szorosabb legyen” – mondta honlapunknak dr. Czermann János március 21-én Budapesten, a Bálna Honvédelmi Központban megrendezett értekezletet követően.

20240321_Bálna_Czermann_PA_10_v

A Honvédelmi Minisztérium Honvédelmi Nevelési Főosztálya által, a honvédelmi nevelést és toborzást elősegítő rendezvényeken együttműködő kiemelt partnerek számára rendezett egyeztető értekezleten a tárca humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a rendezvény célja, hogy a partnerek lássák, mik a tárca kiemelt fejlesztési prioritásai, miért fontos a honvédelmi oktatás és a területvédelem, illetve a hivatásos katonák mellett a tartalékos állomány. Czermann János előadásában beszámolt a honvédelmi és haderőfejlesztés elmúlt éveinek legfontosabb feladatairól. Hangsúlyozta: a védelmi költségvetés először 2023-ben érte el a 2 százalékos GDP arányt, idén pedig ezen összeg felét már fejlesztésekre tudja fordítani a tárca, amely „nagyon jelentős arány és megfelelő alapot biztosít a haderőfejlesztés számára.”

A helyettes államtitkár a fontosabb szárazföldi és légierős haditechnikai beszerzések, valamint a megkezdett és előkészítés alatt álló védelmi ipari fejlesztések mellett részletesen ismertette azokat a humán fejlesztési programokat, melyek a legjelentősebb láthatóságot biztosítják a Honvédelmi Minisztérium, és a Magyar Honvédség számára.

20240321_Bálna_Czermann_PA_13_v

Kiemelte a honvédelmi oktatási programok népszerűségét: a Honvéd Kadét Programban közel 10.000 diák vesz részt, és jelentősen bővül a Honvédelem tantárgyat oktató intézmények száma is. Czermann János részletesen beszélt a tavaly februárban indult kommunikációs- és toborzókampányról, ami elsősorban „brandépítési céllal indult és óriási láthatóságot biztosított a tárca, valamint a Magyar Honvédség számára.”

Ezt váltották fel az elmúlt év végén az „Embert a vasra” kampányok, amelyek már kifejezetten a NATO vállaláshoz illesztett konkrét alakulatfeltöltéseket célozták meg Hódmezővásárhelyen és Tatán. Hozzátette: a kampányok idén is folytatódnak, az idei évben a tartalékos szolgálati forma népszerűsítése kiemelt feladatunk lesz. A Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában szólt még a területvédelem fontosságáról, a Magyar Honvédség Sportszázadáról, valamint a Bálna Honvédelmi Központról és az itt felépített új és attraktív kiállításokról is.

„Úgy tervezzük, hogy a jövőben minden évben, a rendezvényszezon előtt, illetve a rendezvényszezont követően, egy tervező, majd egy értékelő típusú, workshop jellegű összejövetelt szervezünk kiemelt rendezvénypartnereink részére.” – mondta el kérdésünkre a rendezvényt követően Czermann János.