Hajdani nácik, usztasák, fasiszta bűnözők Bolíviában

Mint Ziegler írja, Bolíviában történelmi vereséget szenvedett a Nyugat 2005-ben, amikor 500 év óta először egy indián, a „raza cobriza" (rézbőrűek) képviselője lett demokratikus választások eredményeként az ország elnöke. Bolívia rendelkezik a Föld harmadik legnagyobb cseppfolyósgáz-készletével, jelentős kőolajkinccsel, valamint tekintélyes mennyiségű tartalékkal olyan stratégiai fontosságú ércekből, mint például a lítium.

Az Evo Morales által beindított államosítások és földosztás visszavágásra késztette a Nyugatot, eszközei ebben a bolíviai zsoldosok. Az ország alföldi vidékére 1945-ben jelentős számú német és osztrák náci érkezett, továbbá horvát usztasák, a román Vasgárda egykori tagjai és nagyszámú fasiszta bűnöző Magyarországról, Ukrajnából, Lettországból.

Nem jöttek üres kézzel: Jorge Camaras történész Odessa del Sur (Déli Odessza – Argentína mint nácik és háborús bűnösök menedéke) című, 1995-ben Buenos Airesben kiadott könyvében leírja, hogyan kötöttek ki német tengeralattjárók egy éjszaka a Río de la Plata torkolatában. Fegyveres német őrök kísérete mellett arannyal, ezüsttel, drágakövekkel megrakott ládákat raktak át róluk kis bárkákra, amelyek azután a Río Paraguay folyón egészen Puerto Suárezig, a bolíviai Santa Cruz folyami kikötőjéig vitték a rakományt.

Az amerikai kormány által 1996. december 12-én nyilvánosságra hozott dokumentum – amely 51 éven át titokban maradt – első ízben tartalmazott pontos adatokat a Dél-Amerikába menekített náci vagyonról. Eszerint csak 1945 áprilisában (akkori pénzben számolva) egymilliárd dollár került bolíviai, paraguayi és argentin biztosítók, bankok, vagyonkezelő társaságok és kereskedelmi cégek széfjeibe.

Santa Cruz de la Sierra a maga 1,5 millió lakosával Bolívia leggazdagabb és legnyüzsgőbb városa. Az 1561-ben alapított település felvirágzása a XX. század derekán kezdődött. A város körül korszerű haciendák (farmok) fekszenek, mindegyiken több ezer marha legel. Az ültetvényeken a gyapotot apránként kiszorította a szója: egész Latin-Amerika alighanem legjövedelmezőbb és legmodernebb szójagyára is Santa Cruzban található, a tulajdonosa egy horvát származású bolíviai asszony, Jasminka Marinkovic.

Bolívia pompás haciendái, marhatenyésztő farmjai, a Río Paraguay vizén közlekedő flottái, a vegyipari üzemek az egykori SS-tisztek, Gestapo-ügynökök, usztasák és vasgárdisták gyermekeinek és unokáinak a tulajdonában vannak. Ezek általában tetterős férfiak és nők, sokan közülük egy-egy neves észak-amerikai egyetemen szereztek diplomát. Pénzügyi és kereskedelmi kapcsolataik hálózata átszövi az egész világot. Sokuk világnézete azonban mélységesen diszkriminatív. Rasszista gyűlölettel fordulnak az indiánok, zsidók és a feketék felé, akik az ő szemükben és szavukkal csak „majmok".

Santa Cruz új oligarchiáján belül külön csoportot alkotnak az usztasák.

A Dél-Amerikába szökött más náci bűnözők leszármazottaival ellentétben ők gyakran vettek részt politikai és katonai akciókban Európában. Sokukat ma is körözi a hágai Nemzetközi Törvényszék olyan bűntettek miatt, amelyeket 1992 és 2000 között követtek el a Balkánon.

Az usztasák szemében Morales elnök az az ellenség, akit mindenki másnál jobban el akarnak tenni láb alól. Azért, mert megfosztja őket kiváltságaiktól, vagyonukra tör, és a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartására kényszeríti őket. Ebben teljes az összhang az usztasák, az SS-emigránsok leszármazottai és a helyi oligarchia között.

A 2005-ös elnökválasztáson Morales valóban csak a szavazatok 33 százalékát kapta Oriente (a keleti országrész) három tartományában: Santa Cruzban, Beniben és Pandóban. Erre az ürügyre hivatkozva vonják kétségbe Morales elnöki legitimitását. Ráadásul az ellenzéki oligarchia és különösen az usztasák szoros kapcsolatokat tartanak fenn azokkal a nyugati olaj- és gázkonszernekkel, amelyek nem törődtek bele Bolíviában elszenvedett vereségükbe.

Santa Cruz, Pando, Beni és Tarija fasisztái „autonómiafrontot" hoztak létre, és függetlenséget követelnek az alföldi vidék tartományainak. Santa Cruzban az usztasák és más neonácik ellenőrzésük alá vontak három kulcsfontosságú szervezetet: az ipari és kereskedelmi kamarát, a polgári bizottságot, valamint az ifjúsági szövetséget (UJC).

A szakadárok hatra tartanak igényt Bolívia kilenc tartománya közül: Santa Cruz, Tarija, Cochabamba, Chuquisaca, Beni és Pando. Ezekben találhatók a legjelentősebb kőolaj- és földgázlelőhelyek, a fő agráripari erőforrások, s itt él a lakosság 40 százaléka. Mind a hat keleti tartományban működnek jobboldali radikális milíciák, nézeteik leplezetlenül rasszisták.

Az indiánokat „a civilizáció ellenségeinek" tartják.

2009 áprilisában Trinidadon zajlott az amerikai államfők csúcstalálkozója. Barack Obama amerikai elnök szívélyesen szorongatta Evo Morales kezét, miközben Bolíviában változatlan hevességgel dúlt az észak-amerikai titkosszolgálatok által támogatott oligarchia harca a kormány ellen.

Két nappal a trinidadi kézfogás után a bolíviai rendőrség különleges egységei körülzártak egy szállodát Santa Cruzban. A hotelben a balkáni háborúk öt horvát és magyar veteránja fegyvereket és robbanóanyagokat halmozott fel. Terveik között szerepelt Morales elnök, Álvaro García Linera alelnök és hat miniszter meggyilkolása. A szállodát megrohamozó katonák három zsoldost agyonlőttek, kettőt foglyul ejtettek.