Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hajózás apadó folyókon – a kenutábor így is felüdülés volt

Szöveg: MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár | Fotó: Bankó József |  2022. július 18. 7:19

Hatodik alkalommal indult útjára a hagyományos kenus nyaralás az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH Egészségügyi Központ közös szervezésében. Július elején a Felső-Tisza és a Túr kedvelt partjai között lapátolhattak a résztvevők.

kenutábor (1)

A Vidám Delfin kemping és személyzete régi ismerősként köszöntötte a csapatot, amelynek tagjai között sok újonc is volt. Már a megérkezés napjának délutánja is tartogatott egy aktív programot a táborozók részére: kora esti órákig elnyúló kerékpártúrán vehettek részt.

Kedden a Túr-Sonkád és Kölcse, szerdán a Nagyhódos-Sonkád, csütörtökön a Kölcse-Túristvándi közötti szakaszán evezett a csapat, péntekre pedig még jutott idő egy délelőtti rövidebb kenuzásra az ugyancsak szokatlanul alacsony vízállású Tiszán is Tiszacsécséig.

kenutábor (2)

Az idő szerdán beborult, a kenuzókat egy zápor is elkapta, a levegő lehűlt, de a folyó vize langyos maradt, többen is megmártóztak a menet végén, a hajók lemosása után. Az alacsony vízállás miatt egyes szakaszokon meggyűlt a bajuk a víz alatt keresztben álló bedőlt fákkal, amelyeken több kenu fennakadt, de az összehangolt csapatmunka segített az akadályok leküzdésében.

A kenuzáson és más sportolási, illetve kikapcsolódási lehetőségeken kívül is akadt még további közös szórakozás: késő estig elhúzódtak a tavalyról már ismerős „Alszik a város” nyomozós társasjáték nagy nevetések kísérte menetei. A korán kelők másnap csatlakozhattak a reggeli jógázáshoz.

kenutábor (3)
Címkéktábor