Halálosan megfenyegették az izraeli főkapitányt
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2009. december 28. 9:53Halálos fenyegetést kapott Izrael rendőrfőkapitánya – számolt be az ügyről a zsidó állam sajtója vasárnap. hirdetés Dudi Cohennak a napokban egy névtelen levelet kézbesítettek. Az írás szerint “utad a másvilágra kijelöltetett, közeleg a véged”. A levél nyomán jelentősen megerősítették a rendőrfőnök személyi biztonságát ellátó őrséget.
A sajtó találgatásai szerint a nyomozószervek a levél szerzőit illetően zsidó telepesekre gyanakszanak, akiket az keserített el, hogy az izraeli kormány amerikai nyomásra tíz hónapos moratóriumot rendelt el a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére.
Ezzel a lépéssel a zsidó állam arra igyekszik ösztönözni Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy folytassa a közel-keleti béke megteremtését célzó tárgyalásokat, amelyek egy éve a Gázai övezet ellen indított izraeli hadművelet után szakadtak meg.
Az izraeli moratórium a palesztinok számára azonban nem kielégítő, mert nem vonatkozik Jeruzsálem keleti részére, 3 ezer már megkezdett építkezésre, valamint nem tiltja meg a zsidó vallási és közintézmények – zsinagógák, iskolák, kórházak – építésének a folytatását.
A kolóniák bővítésének a felfüggesztése mintegy 300 ezer Ciszjordániában élő zsidót érint.