Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Halálra ítéltek négy embert a zavargások miatt

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. április 9. 10:37

Kínában két végrehajtandó és két felfüggesztett halálos ítéletet hoztak a tavalyi tibeti zavargások miatt, egy ember pedig életfogytiglani börtönt kapott az Új Kína hírügynökség szerint.

A halálos ítélet felfüggesztése általában azzal jár, hogy az ítéletet két év elteltével életfogytiglani elzárásra változtatják. Az elítélteket abban találták bűnösnek, hogy gyújtogattak Lhaszában, a tartomány fővárosában, és ezzel hét ember halálát okozták.

Az öt férfi ügyét három különböző eljárásban tárgyalták.

Ezek az első ismert halálos ítéletek a kínai fennhatóság ellen tavaly márciusban kirobbant erőszakos tiltakozás miatt, amelyben a hatóságok szerint 19-en, tibeti ellenzékiek szerint több mint 200-an vesztették életüket.