Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamát bombázták a szíriai kormányerők

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 26. 18:21

Legalább tizenketten meghaltak, és több tucatnyian megsebesültek április 25-én, szerdán a közép-szíriai Hama elleni támadásban, amelyet a kormányerők indítottak a nemzetközi megfigyelők jelenléte ellenére – tudatta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A szervezet közölte: a biztonsági erők a felkelők fellegvárának számító város egyik negyedét bombázták annak ellenére, hogy a településen tartózkodik az ENSZ két – a tűzszünet ellenőrzésével megbízott – küldöttje. A nap folyamán támadás érte Damaszkusz külvárosait is, miután a világszervezet megfigyelői befejezték ottani látogatásukat. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség szerdán arról számolt be, hogy „fegyveres terroristák" a főváros egyik peremkerületében megtámadták a vörös félhold egyik betegszállító kocsiját, egy ember halálát okozva.

Az OSDH szerint szerdán összesen 27-en vesztették életüket a szíriai rezsim erőszakos fellépése nyomán.

A 185 ezer négyzetkilométer területű Szíriában jelenleg 15 ENSZ-megfigyelő van. Kettő közülük Homszba, másik kettő Hamába ment, a csoport többi tagja pedig Damaszkuszban tartózkodik.

Az OSDH szerint az április 12-én életbe lépett fegyvernyugvást nap mint nap megsérti a szíriai rezsim.

CímkékENSZjog