Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harry hercegből kiképző lesz

Szöveg: stop.hu/honvedelem.hu |  2008. március 4. 20:23

Afganisztáni visszatértét követően számítógépes harctéri kiképzést fog tartani Harry herceg az újoncoknak – tudta meg az egyik konzervatív brit lap internetes kiadása.

A szigetország hadvezetése állítólag legalább másfél évig nem hajlandó frontszolgálatra küldeni Károly herceg 23 éves fiát, de frissen szerzett tapasztalatát mindenképpen használni kívánja. Az afganisztáni küldetést követően Harry herceg bérét napi 11 fonttal (4 ezer forinttal) megemelik. A trónörökös katonai szolgálati ideje áprilisban eléri a két évet, ekkor főhadnaggyá lép majd elő és évente több mint 28 ezer fontot (9,5 millió forint) fog keresni.

Feltevések szerint Harry biztonságát ezentúl több testőr fogja felügyelni, mert a biztonsági szolgálat úgy tudja: a herceg a frontszolgálatot követően szélsőségesek célpontjává vált.