Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatvanhat éve él golyóval a fejében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 13. 8:46

Éppen hatvanhat éve él golyóval a fejében egy orosz háborús veterán. A 86 éves Ivan Nikulin a Komszomolszkaja Pravda című napilapnak nyilatkozva elmondta, 1944-ben lőtt rá egy német tábornok Varsóban, az orvosok pedig túl veszélyesnek találták a „fasiszta golyó” eltávolítását.

„A háború örökké a fejemben marad" – mondta a Vörös Hadsereg egykori katonája, aki a szibériai Csitából származik.

Mivel a lövedék nyom néhány ideget, a férfi egyik karja és lába érzéketlenné vált. Sérülését azonban sokáig nem ismerték el fogyatékosságnak – azt magyarázták neki, hogy „egy ilyen sérüléssel más már rég halott lenne".