Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

115 éve született a Világ Igaza kitüntető címet is viselő hős katona

Szöveg: Takács Vivien |  2016. január 10. 7:08

Katonai tiszteletadással egybekötött koszorúzási ünnepséget tartott január 9-én, szombaton délelőtt, Budapesten, Angyalföldön a Gidófalvy-emlékbizottság. A megemlékezést vitéz Gidófalvy Lajos főhadnagy, posztumusz ezredes születésének 115. és hősi halálának 71. évfordulója alkalmából rendezték meg a volt XIII/1. KISKA (kisegítő karhatalmi) Zászlóalj parancsnokának emléktáblájánál.

1596006924

„Gidófalvy Lajos nevezetes napon, a 20. század első napján, 1901. január 1-jén született Erdélyben, Bögöz községben" − fogalmazott beszédében Bősze József nyugállományú alezredes, a Gidófalvy-emlékbizottság elnöke, aki ezután röviden megemlékezett Gidófalvy Lajos életútjáról. Elhangzott: a főhadnagyot mindig is vonzotta a katonai pálya, így az adódó lehetőséget kihasználva jelentkezett a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe, ahol 1927 és 1932 között önkéntesként szolgált. Leszerelés után családot alapított, majd 1938-ban behívták tartalékos tiszti tanfolyamra, melynek elvégzése után zászlósi rendfokozatba léptették elő. Később hivatásos tiszti állományba került, majd a honvédségben teljesített szolgálata miatt főhadnagyi rendfokozattal kinevezték Angyalföld leventekiképző parancsnokává.

1596006924

Mikor 1944. szeptember 26-án a magyar kormány felállította a nemzetőrséget, Angyalföld fiataljaiból megalakította a XIII. kerületi Nemzetőr Századot, ami később Kisegítő Honvéd Karhatalmi Zászlóaljjá szerveződött.
„Olyan fegyveres csoportokat szervezett, amelyek megvédték nemzeti javainkat, megakadályozták egyes angyalföldi gyárak leszerelését, katonái őrizték meg a jövő számára a Ferdinánd hidat, a Rákosrendező pályaudvart, az Aréna úti, a mai Dózsa György úti vasúti felüljárót" – sorolta az emlékbizottság elnöke. Hozzátette: Gidófalvy Lajos és katonái látták el az akkor életet jelentő igazolványokkal a rászorulókat, élelmezték a csillagos és védett házak lakóit.

1596006925

Bősze József beszédében kiemelte: 1944 végén Gidófalvy emberei már 1200-1300 fő élelmezését látták el a Vilmos főherceg laktanyából, melynek helyén ma a Gidófalvy Lajos nevét viselő lakótelep áll. 1945 januárjának első napjaiban szűkebb törzsével együtt elhagyta a laktanyát, és elindult, hogy megmentsék a Dunába robbantástól az aláaknázott Erzsébet hidat. Feltételezések szerint január 9-én, az Erzsébet hídnál halt hősi halált, ismereteink szerint holttestét ott látták utoljára. Emlékét ma a volt katonáiból alakult emlékbizottság ápolja.

„Az emlékbizottság tevékenysége által Gidófalvy Lajos emléke ma is él, aktív közbenjárásának köszönhető, hogy Budapesten utca és lakótelep viseli e megtisztelő nevet, két helyen pedig emléktábla örökíti meg a hős parancsnok és az általa vezetett zászlóalj tetteit" – mondta Bősze József.

1596006925

A Yad Vashem intézet 1996-ban Gidófalvy Lajos ezredest a második világháború során kifejtett embermentő tevékenységéért a Világ Igaza kitüntető címmel ruházta fel.
Az ünnepi beszédben elhangzott az is, hogy Gidófalvy Lajos hazaszeretetét és tiszti becsületét katonahőseink sorába emelte a demokratikus törvények alapján újjászerveződött Vitézi Rend is azáltal, hogy 1997-ben felvette a rend tagjai közé, továbbá katonai tevékenysége során tanúsított kiemelkedő helytállásáért, bátor magatartásáért 1998-ban a Magyar Köztársaság belügyminisztere Bátorságért Érdemjelet adományozott a részére.

1596006925

„Minden esztendőben a világ számos emlékhelyén és temetőjében emlékeznek meg a hálás utódok az ismert vagy ismeretlen katonahősökről, akik fegyverrel biztosították ezeregyszáz éves államiságunk fennmaradását. Egyikük vitéz Gidófalvy Lajos ezredes, aki tetteivel tovább öregbítette a magyar katona messze földön híres vitézségét és hősiességét, és ma már a világ számos országában ismerik nevét és cselekedeteit. Bízunk benne, hogy nemzetünk, hazánk vitéz Gidófalvy Lajos ezredes sírigtartó szolgálatát emlékének ápolásával, és azzal hálálja meg, hogy azon dicső hősök közé emeli személyét, akikre emlékezni örök kötelességünk" – zárta megemlékező gondolatait Bősze József.

A rendezvény végén megkoszorúzták az emléktáblát. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös koszorúját dr. Papp Ferenc ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal megbízott főigazgatója helyezte el.

1596006925

Fotó: Tóth László