Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

15, 25, 65

Szöveg: Révész Béla |  2015. december 10. 10:19

Egyszer egy esztendőben tartanak ünnepséget azok, akik munkájukat annak szentelik, hogy a közvélemény megismerhesse a magyar katonák mindennapjait, hazai és külföldi szerepvállalását. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. kommunikációs ágazata december 9-én, szerdán tartotta meg a katonai sajtó napját Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

1596005428

Ahogyan Zsalakó István, kommunikációs ágazati igazgató köszöntőjében rámutatott, a hazai katonai sajtó különböző műhelyeit tömörítő szervezet rendezvényének idén különleges apropója volt. A tárca és a honvédség széttagolt szervezeti elemeiből létrehozott kommunikációs gazdasági társaság 15 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. 25 évvel ezelőtt indult útjára a rendszerváltást követő hivatalos katonai lap, a Magyar Honvéd. A Katonai Filmstúdió pedig – amely napjainkban a Zrínyi Kft. egyik legjelentősebb szegmense – 65 éve áll a honvédség szolgálatában.

1596005428

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ünnepi köszöntőjében a katonai sajtó iránymutató szerepét hangsúlyozta. „Míg elődeink a sajtó szabadságáért küzdöttek, a ma emberének már azért kell harcolnia, hogy a rá szabaduló információáradatból kiszűrje azt, ami számára fontos. Ebben játszik kulcsfontosságú szerepet a katonai sajtó, amely tematikus jellegénél fogva segít eligazodni mind a civil újságírók, mind a téma iránt érdeklődők számára" – mondta.

1596005428

A vezérőrnagy egyben elismerését fejezte ki a tárca nevében Feith Lászlónak, a Magyar Honvéd magazin főszerkesztő-helyettesének, akinek egyik cikkét az Európai Katonai Sajtószövetség az év legjobb írásának választotta.

1596005428

Dr. Bozsonyi Károly, a Zrínyi Kft. ügyvezetője a munka folytonosságának szükségességét emelte ki. Mint mondta, a kommunikációs cég tizenöt éve szolgálja a Magyar Honvédség ügyét, változatos feladatrendszerrel és szervezeti struktúrával ugyan, de mindig ugyanazon cél érdekében, s minden körülmények között a lehető legmagasabb szakmai színvonalon végezte munkáját.

1596005429

Az ünnepség végén a katonai sajtó támogatóinak, külső és belső kollégáinak méltatására került sor. A katonai sajtó közvetlen támogatásáért vehetett át elismerést Bozsonyi Károly ügyvezetőtől dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) parancsnoka, Maruzs Roland alezredes, a HM HIM munkatársa és Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka. A katonai sajtó területén végzett kiemelkedő munkájáért  a Zrínyi Kft. állományából elismerésben részesült Benkő Krisztina, Galambos Sándor, Galovtsik Gábor, Kálmánfi Gábor, valamint Sziráki Szabolcs. Régi hagyományt elevenített fel a társaság a Zrínyi-gyűrű átadásával, amelyet ezúttal Wonke Rezső, a Katonai Filmstúdió vezetője vehetett át.

1596005429

Fotó: Tóth László