Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

46 katona, 20 gépjármű, 70 tengely, 500 méter – vezetési gyakorlat Táborfalván

Szöveg: Jurinák Bence főhadnagy |  2019. április 15. 10:45

Háromnapos vezetési gyakorlatot és szállítmánykísérő szakkiképzést tartott az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) Táborfalván. Az alakulat Közlekedési Anyagtároló és Kiképző Részleg bázisán megtartott kiképzésen 46 katona vett részt 20 darab technikai eszközzel.

1599201251
A központ egyik legfontosabb eseménye az éves vezetési gyakorlat, amelyet az MH KKK az MH Anyagellátó Raktárbázis, valamint az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonáival együtt hajtott végre. Ez a felkészítés garantálja, hogy a katonai szervezet magas színvonalon, balesetmentesen képes végrehajtani a rendeltetéséből adódó szállítási és szállítmánykísérői feladatokat.

Az egy hetes elméleti felkészítésen a katonák többek között vezetéstechnikából, KRESZ- és típusismeretből, üzemeltetésből, munka- és tűzvédelemből, valamint közúti, vasúti szállítmánykísérésből kaptak elméleti oktatást. Mindezt osztályba soroló vizsga követte, amely az eltelt évek, a tapasztalatok és az elméleti, valamint gyakorlati tudás függvényében sorolta osztályos fokozatokba a katonákat.

1599201251
A gyakorlati foglalkozásokon a forgalomszabályozással biztosított nagytávolságú, azaz közel háromszáz kilométer, oszlopmenetben történő közlekedést gyakorolták, nappali és éjszakai körülmények között. Ez a feladat nagy összpontosítást igényelt a gépjármű vezetőktől és a forgalom szabályzó katonáktól egyaránt. Ezen utóbbiaknak volt talán a legnehezebb feladatuk, hiszen körforgalmakon, zsúfolt közúti csomópontokon, sávelhúzásos útépítéseken kellett a közel 500 méter hosszú konvojt lekísérni Budapestről Táborfalvára.

1599201252
A balesetmentes megérkezést követően a vezetéstechnikai pályán, természetes és mesterséges akadályokkal rendelkező terepen mérték fel a gépjárművezetők jártasságát, meghatározott sebességgel való vezetésben.

A szállítmánykísérő őrség a kísérések során előforduló események gyakorlati kezeléséből kapott felkészítést, melyet a MILES 2000 lézertechnikával működtetett találatjelző rendszerrel hajtottak végre.

1599201252
Fotók: Gajda Fanni Anna