Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A befogadás napja

Szöveg: Zsigmond Réka |  2014. augusztus 19. 20:53

Augusztus 14−15. között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Zöldhatár 89” címmel a befogadás napja alkalmából emlékkiállítást szervezett a zugligeti templomkertben, amelyhez a Magyar Honvédség több alakulata segítséget nyújtott, köztük az MH Anyagellátó Raktárbázis is.

1989-ben az NDK polgárai tömegesen érkeztek Magyarországra, hogy Ausztrián keresztül az NSZK-ba juthassanak. Augusztusban a magyar fővárosban tartózkodó, hazatérni már nem akaró keletnémetek magas száma miatt kialakult helyzetet menekültügyi katasztrófahelyzetnek minősítették, a nyugatnémet követség bezárt. A konzul és a követség első titkára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségét kérte a menekültek elhelyezéséhez és ellátásához.

1595977275

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője elmondta: a rendezvénynek kettős apropója volt, egyrészről 2014. augusztus 14-e, a kelet-németországi menekültek budapesti befogadásának 25. évfordulója, valamint a szervezet 25 évvel ezelőtti megalapítása.

A rendezvény helyszínének is emblematikus jelentősége van, mivel Kozma Imre atya beleegyezésével a zugligeti templomkertben helyeztek el elsőként keletnémet menekülteket.
A szervezők a kerek évforduló kapcsán próbálták a kertet korhűen berendezni, amihez részben a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis is hozzájárult tábori ágyak és más technikai eszközök biztosításával.

1595977275