Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A forgatag folytatódik – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. március 14. 13:19

Forradalmi Forgatag néven, hagyományteremtő szándékkal, 2011 márciusában hívta életre a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megünneplését, eseményeinek felelevenítését szolgáló többnapos programsorozatot.

1595968556
Talán maguk az ötletgazdák – dr. Kovács Vilmos ezredes, parancsnok, valamint Závodi Szilvia muzeológus – sem igen gondolták, hogy már az első forgatag fergeteges sikert arat, s közel tízezer látogatót vonzanak majd a múzeum épületén belüli, illetve a szabadtéri események.

A 2012-es forgatagot a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség „Katonák. Hősök. – Hagyomány és megújulás" címmel meghirdetett többhetes tavaszi programsorozatához társulva bonyolították le. Bár időtartamában rövidebb volt, programját, látványelemeit – s mint utóbb kiderült – látogatottságát tekintve felülmúlta az egy évvel korábbi eseményt.

A rendezvénysorozat négy napja alatt mintegy 15 ezer látogató kereste fel a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumot (HM HIM) és vett részt a különböző programokon. Minden addigi rekordot megdöntött a március 15-i látogatottsági adat, pontosan 12 527 vendéget számláltak azon a napon.


(További részletek a Magyar Honvéd magazin március 14-én, pénteken megjelenő számában!)