Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A forradalmi delegáció

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. május 30. 17:26

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

„A magyar delegáció pénteken befejezte tanácskozásait" – írja a Népszava. A képviselők a hadsereg és a haditengerészet céljaira az 1914-1915. évre 753,206.115 koronát szavazott meg.

A Pesti Napló szerint az angol királyi pár egy párizsi látogatása alkalmával tárgyalásokat folytatott az orosz nagykövettel egy angol-orosz flottaegyezmény tárgyában. A nemzetközi sajtó titkos megállapodásokat sejt a találkozás mögött.

A Pesti Hírlap arról ír, hogy továbbgyűrűzik az anarchia Albániában, készülődik a nagyhatalmak békefenntartó katonai akciója. “A hír szerint már egész közép és déli Albánia fegyverben áll és követelik, hogy Vilmos fejedelem adjon helyet egy mohamedán uralkodónak." Fokozza a veszedelmet, hogy a nagyhatalamak között sincs egyöntetűség. Anglia például nemcsak hogy nem csatlakozik a durazzói különítmény kiküldetéséhez, hanem azt hangoztatja, hogy a nemzetközi bizottságot is fel kell oszlatni.

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595973005

1914. májusi újságok
Címkéklapszemle