Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A fővárosban és Borsodban is akadt munkájuk a tűzszerészeknek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 21. 8:30

Feloldották a II. kerületi Árpád fejedelem útján elrendelt korlátozást, amelyet március 21-én, péntek délután egy világháborús robbanótest miatt rendeltek el − közölte a Magyar Honvédség tűzszerészezredének kommunikációs altisztje.

Bátyi Edina elmondta: az Árpád fejedelem útja 17.-nél, földmunkák során egy 8,8 centiméteres német kézi páncélelhárító eszköz került elő. A robbanótestet a rendőrség által kijelölt területen még péntek este megsemmisítették. A tűzszerészi munkálatok idejére az utat 400 méteres szakaszon lezárták, 35 lakást kellett kiüríteni, de a lakók mostanra visszatérhettek otthonukba. Korábban a XXII. kerületbe riasztották a honvédség tűzszerészeit, mert a Vasút utcában − a héten már negyedszer − robbanótestek kerültek elő.

Elszállították a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán péntek délután előkerült világháborús robbanótestet is. Bátyi Edina elmondta: a Dózsa utcában csatornázás közben egy 152 milliméteres szovjet repesz-romboló gránátot találtak. A tűzszerészi munkálatok miatt több családi házat kiürítettek, ami 37 embert érintett. A tűzszerészek a robbanótestet a honvédség gyűjtőhelyére szállították. A lakók visszatérhettek otthonukba − tette hozzá Bátyi Edina.