Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A gyógyítás öröme – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. július 11. 9:44

Minden fáradtságért kárpótol, amikor a betegeink gyógyultan távoznak tőlünk. Az a hála, öröm, amit a hozzátartozókon látunk, semmivel sem pótolható. Ekkor nyer igazán értelmet a munkánk – mondta dr. Muzsay Ildikó ezredes, az MH Egészségügyi Központ megbízott orvosigazgatója, aki immár több mint három évtizede tevékenykedik a katona-egészségügy területén.

1599205628
A gimnáziumi évek után a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként ment egyetemre Muzsay Ildikó, aki aztán Egerben, a Dobó István laktanyában húzott ténylegesen egyenruhát, s tette le katonai esküjét – 1986 nyarán –, ami rendkívül meghatározó esemény volt az életében.

Katonai pályafutását zászlósi rendfokozatban kezdte meg. Csakhamar Szolnokon, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán találta magát, ahol a következő nyolc évben az intézmény csapatorvosaként szolgált.

– Pozitív élményekkel gazdagodtam csapatorvosként, a mai napig visszajárok Szolnokra, hogy találkozzak az egykori kolleganőkkel és felidézzük a közösen eltöltött éveket. Nagyon jó volt ott szolgálni – hangsúlyozta dr. Muzsay Ildikó ezredes. Szolnokról 1996-ban Budapestre vezényelték; a Honvéd Vezérkar Egészségügyi Csoportfőnökségén folytatta munkáját. Ott tizenegy éven át látott el különböző beosztásokat, majd 2007-ben – mint fogalmazott – minden csapatorvos álma vált számára valóra: lehetősége nyílt a Honvédkórházban dolgozni.

– Nem lehetek elég hálás dr. Svéd László tábornoknak, az egészségügyi csoportfőnökség akkori parancsnokának; ő ösztönzött, hogy ne hagyjam ki ezt a lehetőséget. Így kerültem a 2007. július elsején megalakult Állami Egészügyi Központba (mai nevén MH Egészségügyi Központ), ahol azóta is tevékenykedek – hallhattuk az ezredestől, aki elmondta, hogy az igazi szakmai elköteleződést mindig akkor érezte, amikor katasztrófahelyzetekben kellett helytállnia és gyors döntések meghozatalával minél több emberen segítenie.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 12-én megjelenő számában!