Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A haderőtervezés napját ünnepelték

Szöveg: Budai Anna hadnagy |  2018. szeptember 11. 17:52

1997. szeptember 1-jén jött létre a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség jogelőd szervezeteként a Honvéd Vezérkar Védelmi Tervezési Főcsoportfőnökség, így ezt a napot nevezték ki a szakterület fegyvernemi ünnepének. Idén a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum történelmi falai között gyűlt össze a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Haderőtervezési Főnökség állománya, valamint a korábbi munkatársak és a meghívott vendégek.

1599192828
A rendezvény nyitányaként dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka mutatta be az intézményt és annak széles tevékenységi körét. Kiemelte: az iskolás korosztály sok esetben a múzeumban találkozik először a Magyar Honvédséggel, a szervezet történetével és ez az élmény alapozza meg érdeklődését a katonai pálya iránt.

A folytatásban az ünnepi állománygyűlésen felolvasták dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök közös köszöntőlevelét. „Az ünnepük alkalmából köszönjük a magas színvonalon és felelősségtudattal végzett szolgálatukat, amelyet a haderőtervezési, haderőszervezési, képességfejlesztési és transzformációs szakterületeken, valamint egyéb fontos, a haderőt érintő tervezési feladatokban végeztek folyamatosan, a kor elvárásaihoz igazodva" – hangzott el.

1599192828
A szakterületen végzett kiemelkedő munkáért járó elismeréseket – amelyek között volt a Honvéd Vezérkar főnöke és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka által adományozott emléktárgy és oklevél is –, a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, dr. Sticz László ezredes adta át.

1599192829
Az ünnepség részeként adták át Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök ajándékát Giuseppe Prestigiacomo ezredesnek, akinek hároméves magyarországi szolgálata hamarosan véget ér. Prestigiacomo ezredes az olasz vezérkar összekötő tisztjeként a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökségen teljesített szolgálatot, munkájával elősegítve a két nemzet közötti katonai együttműködés erősítését.

1599192829
Ezt követően ünnepi beszédében dr. Sticz László ezredes méltatta a szakterület két szervezeti egysége közötti együttműködést, kiemelve, hogy a megbecsülést, amelyet az elismerések is jól tükröztek, közösen vívták ki a budapesti és székesfehérvári haderőtervezők. Az elmúlt időszakban és napjainkban végzett munka – 2017-ben a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megalkotása, a honvédelmi tárca rövid- és hosszútávú terveinek összeállítása és elindítása, 2018-ban pedig a honvédelmi felső vezetés új szervezeti felépítésének átalakítása – csak magas szintű szaktudással, precizitással és együttműködésben valósulhatott és valósulhat meg. A múlt tapasztalatainak feldolgozása, beépítése a jelen és a jövő haderejének tervezésébe, meghatározó eleme a haderőtervezők gondolkodásmódjának. Az ünnepségen bemutatott csoportfőnökségi jelmondat is ezt tükrözi: „Előrelátó tervezés, körültekintő szervezés, hatékony képességfejlesztés."

A  nap folytatásában a résztvevők a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításait és fegyvertárát tekintették meg.

1599192829
Fotó: Tóth-Jánosa Gabriella őrmester és HM HIM (csoportkép)