Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hazáért halt hősök emlékünnepe

Szöveg: Törőcsik Krisztina |  2013. május 28. 11:50

Minden év májusának utolsó vasárnapján az egész ország az elmúlt ezredév magyar hőseinek emléke előtt tiszteleg. Idén a győri alakulat négy helyen – Győrben, Szombathelyen, Kőszegen és Mecséren – képviseltette magát és hajtott fejet az elesettek emléke előtt.

1595954785

A győri légvédelmi rakétaezred katonái számára a megemlékezések Szombathelyen kezdődtek, ahol ahol a Vasi Honvéd Bajtársi

Egyesület közreműködésével bemutatott ünnepi műsort tekinthették meg az emlékezők. A Március 15-e téren található Hősi emlékműnél az alakulat nevében Fegyveres László alezredes helyezte el a kegyelet

virágait.

1595954785

Mecséren, a Magyarok Nagyasszonya templomban tartott

szentmise után ünnepélyes keretek között adták át a felújított Hősök-kertjét, ahol a Honvédelmi Minisztérium képviseletében dr.

Ravasz István alezredes, hadtörténész mondott beszédet.

1595954785

Győrben, a 11. Tábori Vadász Zászlóalj első világháborús emlékművénél – a Honvéd

Hagyományőrző Egyesület Győri Szervezete és a Győri Honvéd Hagyományőrző

Egyesület közreműködésével – rendezett megemlékezésen Bozsóki Attila mérnök alezredes helyezte el a kegyelet

virágait.

Az ezred képviselői számára az ünnepségek sora a kőszegi temetőben, a városi önkormányzat, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos

Szervezetének kőszegi csoportja, valamint a Kőszegi Nyugállományúak Egyesülete által rendezett

ünnepséggel ért véget. 

1595954786

Fotó: Ujvári Zoltán zászlós,

Kozma Balázs szakaszvezető és

www.konye.hu