Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hétvégén ismét Ludovika Fesztivál!

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. május 13. 15:24

Idén először a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében kerül sor a Ludovika Fesztiválra, amelynek ezúttal is a tisztavatást megelőző, úgynevezett Száznapos Ünnepség az egyik központi programja.

Az Orczy-parkba május 16-án kilátogatók a látványos katonai, rendészeti és katasztrófavédelmi bemutatók, valamint a katonai hagyományőrző tábor programjai mellett az egyetemi karok által szervezett vetélkedőkön keresztül nyerhetnek bepillantást az egyetemen folyó képzésekbe. A Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával megvalósuló, a nagyközönség számára nyitott, egész napos, ingyenes rendezvényen számos családi és gyermekprogram is várja az érdeklődőket.

A Ludovika Fesztivál múltja 1924-ig nyúlik vissza, amikor a 18. században megkezdett és 1919-ben megszakadt Száznapos Ünnepséget – amely az avatásig hátralévő időt jelöli – ismét megtartották a végzős akadémisták tiszteletére.

1595993710

A rendezvényen az MH Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű negyedéves honvéd tisztjelöltjeinek részére adnak át elismeréseket.

A Ludovika Fesztiválon a szervezők olyan látványos programokkal várják az érdeklődőket, mint például a tűzoltók roncsvágással kísért műszaki mentési akciója, katonai közelharc és a rendőrkutya-bemutató. Emellett rendőrségi intézkedéstaktikai gyakorlatokra is sor kerül, de robbanóanyag-kereső kutyákat is láthatnak „munka közben". A statikus bemutatók keretében az érdeklődők tűzszerészrobotokat és különböző szimulátorokat láthatnak, kipróbálhatják ügyességüket és erőnlétüket a Terrorelhárító Központ akadálypályáján, de megismerkedhetnek a fafaragó-, a fazekas- és a kovácsmesterségekkel is. A Várőrség Alapítvány szervezésében pedig katonai hagyományőrző csapatok vonulnak fel a fesztiválon. A rendezvényen bemutatkoznak a Nemzeti közszolgálati Egyetem karai és intézetei, valamint óránkénti épületvezetésre is sor kerül a Ludovika főépületében.

A sportos egyetemet a Rendészettudományi Kar cross training-es csoportja jeleníti meg az érdeklődők számára. A fesztivál ideje alatt, regisztráció mellett ingyenesen látogatható az Orczy Kalandpark is. Az egész napos rendezvény a negyedéves honvéd tisztjelöltek számára rendezett Ludovika Esttel zárul.

Az esemény egyik újdonsága egy történelmi-városismereti verseny, a Ludovika Kalandjáték, amely az I. világháború eseményeire emlékező centenáriumi rendezvénysorozathoz csatlakozik. Az elsősorban a felsőoktatásban tanuló fiatalok számára meghirdetett versenyben a résztvevőknek a Nagy Háború budapesti emlékhelyeit kell feltérképezniük, és ott különböző feladatokat teljesíteniük.

Fotó: archív