Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hivatás összeköt

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2017. szeptember 5. 9:26

Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a nyugállományú légvédelmi tisztek és altisztek országos találkozóját. A szervezést idén is az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred vállalta magára.

1596038417

A magyar égbolt egykori védelmezői szeptember 1-jén érkeztek a győri laktanyába. A nyugdíjasklubok, egyesületek szervezésében minden eddiginél nagyobb létszámban, közel kétszázan érezték fontosnak, hogy ellátogassanak a Magyar Honvédség egyetlen légvédelmi rakéta fegyvernemi alakulatához. Keszthelyről, Kalocsáról, Szombathelyről, Lentiből, Miskolcról, Nagyorosziból, Veszprémből, Budapestről és számos további településről érkeztek az egykori katonák Győrbe megidézni a múltat, találkozni a régi bajtársakkal, s tájékozódni a légvédelmi rakéta- és tüzér szakmát érintő aktuális fejleményekről. A rendezvényen Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke is tiszteletét tette.

1596038417

A vendégeket Matyi Tibor alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka köszöntötte. Előadásában bemutatta a győri egységet, annak rendeltetését, felépítését, vezetői állományát, ismertette az idei év fő feladatait és a közeljövő várható kihívásait, valamint beszámolt az elmúlt időszakban elért szakmai eredményekről, illetve a laktanyában véghezvitt infrastrukturális fejlesztésekről is.

A parancsnoki tájékoztatót követően az egykori honvédek az ezred emlékparkjába vonultak, hogy a légvédelmi rakéta- és tüzérkultúra tiszteletére 1996-ban emelt kopjafánál emlékezzenek elődeikre, s leróják kegyeletüket az elmúlt évben elveszített bajtársaik előtt.

1596038417

A koszorúzás és mécsesgyújtás után a parancsnoki épület aulájában emléktábla-avatással folytatódott a rendezvény.

Az 1961 és 1995 között hazánk légterének védelmében készültségi szolgálatot ellátó légvédelmi rakétacsapatoknak a Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület állított mementót a Honvédelmi Minisztérium támogatásával. Tóth Sándor nyugállományú ezredes, az egyesület elnöke beszédében a bajtársak hivatástudatára és elkötelezettségére utalva kiemelte: nem biztos, hogy, mindenki úgy érzi, megérte a családtól távol, hőségben-fagyban, éjjel-nappal a szolgálatot ellátni. „De ha azt kérdezném: újrakezdenéd? A legtöbben mégis azt válaszolnák: igen, újrakezdeném. Mert a hazát szeretni nemcsak szavakban, hanem tettekben is kell" − mondta.

Az avatási ceremónia koszorúzással zárult.

1596038418

Ezt követően az alakulat művelődési otthonban dr. Varga László okleveles mérnök dandártábornok idén megjelent, „A falak ereje" című könyvével ismerkedhettek meg a vendégek. A győri alakulat egykori parancsnoka művében nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megörökíti a 12. Légvédelmi Rakétadandár, illetve jogelőd szervezete tisztikarának 1997−2007 közötti történetét. A kötetről a szerző, valamint a Zrínyi Kiadó, és egyben a kiadvány szerkesztője, Solti Gabriella beszélt.

1596038418

A rendezvény a Honvéd Együttes műsorával, illetve kötetlen bajtársi beszélgetéssel zárult.

Fotó: a szerző felvételei