Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hölgyeket köszöntötték az alakulatoknál

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. március 7. 8:41

Március 8-a, a nemzetközi nőnap alkalmából a Magyar Honvédség alakulatainál és a katonai szervezeteknél is köszöntötték a hölgyeket. (Összeállításunk folyamatosan frissül.)

MH Anyagellátó Raktárbázis

Az anyagellátók mátyásföldi bázisán Dolányi Sándor ezredes, az MH ARB parancsnoka ünnepi sorokkal köszöntötte az alakulat hölgy dolgozóit a nemzetközi nőnap alkalmából.

1596076861

Beszédében kiemelte: „nőnap alkalmából köszönetet mondok mindenért, a hétköznapokat színesítő gyengédségért, kedvességért. Az erőért, amelyből mi, férfiak meríthetünk. Azért, mert látják és megláttatják velünk a lényeget és nem engedik, hogy a lényegtelennel foglalkozzunk."

Meglepetés előadóként Andó István törzszászlós, a magyar kultúra napján Szolgálati érdemjellel kitüntetett kolléga stand-up műsorával szórakoztatta a jelenlévő hölgyeket. A műsor zárásaként a parancsnok és az állomány férfi tagjai virággal kedveskedtek a katonanőknek és honvédelmi alkalmazottaknak.

Szöveg és fotó:Nagy Annamária százados

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Nemzetközi nőnap alkalmából az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál is köszöntötték a szolgáló és dolgozó hölgyeket.

1596076861

Hódmezővásárhelyen az ünnepi műsor II. János Pál pápa, nőnap alkalmából írt levelének felolvasásával kezdődött, majd Charlie: Ha nem vigyázna rám című dala következett. A vidám hangulat megalapozásaként Romhányi József egyik verse hangzott el.

Tóth István ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese beszéde bevezetőjében röviden felvázolta a nőnap eredetét. „Köszönöm azt a teljesítményt, azt a hozzáállást és szakmai tudást, amivel önök minden nap végzik a feladataikat, függetlenül attól, hogy honvédelmi alkalmazottként vagy katonaként szolgálják a honvédelem ügyét!" – hangsúlyozta az ezredes.

1596076861

A debreceni helyőrségbe reggel érkező hölgyeket a Debrecen Helyőrségi Zenekar fogadta zeneszóval. Az ünnepségen Vantal Zsolt ezredes, az alakulat törzsfőnöke köszöntötte a katonanőket és a honvédelmi alkalmazottakat. „Nagyon jó érzés önöket így, együtt látni, hiszen a mindennapokban mindenki a saját férfias környezetében végzi a feladatait.. Szloszjár Balázs dandártábornok úr nevében is nagy szeretettel köszöntöm önöket a nemzetközi nőnap alkalmából és kívánunk munkájukhoz kitartást, egészséget és nagyon boldog magánéletet"- mondta beszédében a törzsfőnök.

Az ünnepségek végén a munkahelyi vezetőik virággal kedveskedtek hölgykollégáiknak.

1596076861

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy és Madura János őrmester
Fotó: Somogyi András törzsőrmester és a szerző

* * *

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

1596076862

Különleges vendég várta az alakulat hölgy dolgozóit nőnap alkalmából. Pallos Emil színész, nyugállományú hadihajós őrmester versekkel köszöntötte a hölgyeket, melynek során Ady Endre, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós és William Shakespeare alkotásai elevenedtek meg. Ezután Bagi Szilárd alezredes, megbízott parancsnok és a jelenlévő alegységparancsnokok virágokkal üdvözölték az ünnepség résztvevőit.

1596076862

Szöveg és fotó: Gajdos Milán hadnagy

* * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

1596076862

A nemzetközi nőnap, a gyengébbik nem iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja alkalmából, Seres József alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese, az ezred férfitagjainak nevében virággal várta és Vizniczki Pál: „Női lélek" című versével köszöntötte az alakulatnál szolgáló és dolgozó hölgyeket. A parancsnokhelyettes köszöntője után Seres Antal a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány alapítója és a vele együtt érkezett fiatalok hangulatos ünnepi fellépéssel kedveskedtek az ünnepelteknek.

1596076863

Szöveg és fotó: MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

* * *

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

1596076863

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél szolgáló hölgyeket – akik ezen a napon a piros barettet és a hadi gyakorló öltözetet civil ruhára cserélték – Könczöl Ferenc ezredes, ezredparancsnok köszöntötte a vezetőtársai körében az alakulatnál rendezett nőnapi ünnepségen.

Hazánkban hivatalosan már 1913-óta tartják a nemzetközi nőnapot, amely alkalomból a rakétaezred is fennállása óta kifejezi a lányok, asszonyok iránti tiszteletét és nagyrabecsülését a tavasz első napjaiban.

1596076863

Az idei évben Tihanyi Miklós őrnagy ünnepi gondolatait hallhatta a rendezvényen megjelent több mint száz hölgy. A logisztikai zászlóalj megbízott parancsnoka beszédében, férfitársai nevében megköszönte azt a figyelmet, gondoskodást, segítséget és támogatást, amelyet a hölgyektől kapnak a mindennapokban, legyen ez a szolgálati helyen a laktanyában, vagy otthon a családtagjaik között.

A köszöntő sorokat követően Lazányi Zsolt honvédelmi alkalmazott vette át a szót. Az ezred lakásügyi főelőadója már évek óta stand up comedyvel szórakoztatja a nagyérdeműt. Idén a nőnap adott alkalmat a katonalétről (is) szóló, vicces monológnak, amely nagy sikert aratott a rakétaezred katonanői és a hölgydolgozói körében.

1596076863

Szöveg: Csekei Judit százados
Fotó: Sályi Gergő főtörzsőrmester

* * *

MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

1596076863

Nemzetközi nőnap alkalmából egy szál virággal köszöntötték a hölgyeket az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis férfi munkatársai. Dr. Koller József dandártábornok, bázisparancsnok köszönetet mondott mindazért a munkáért, amit az itt szolgáló és dolgozó hölgyek végeznek nap mint nap. Ezt követően a Légierő Zenekar Szolnok szórakoztatta zenés műsorával a hölgyeket.

1596076864

Szöveg: Kabdebon Szabolcs hadnagy 
Fotó: Muhari Tibor zászlós 

* * *

MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

1596076864

Nőnap alkalmából az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrednél is köszöntötték a hölgy munkatársakat.

Szöveg és fotó: MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

* * *

MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség

1596076864

Nemzetközi nőnap alkalmából virággal köszöntötték a hölgyeket az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség férfi dolgozói. Dr. Sticz László dandártábornok, csoportfőnök beszédében külön köszönetet mondott mindazért a munkáért, amit az itt dolgozó hölgyek visznek véghez nap mint nap.

Meglepetés előadóként Burai Renátó énekelt különböző stílusú dalokat, mellyel ő is megköszönte a nők áldozatos és embert próbáló feladatokkal teli munkáját.

1596076864

Szöveg és fotó: MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség

* * *

MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ

A nemzetközi nőnap alkalmából a CIMIC-es lányokat a férfi kollégák kedves kis ajándékkal lepték meg.

1596076865

Szöveg és fotó: MH CKELMK

* * *

MH Ludovika Zászlóalj

Milyen a nő? Ezzel a kérdéssel kezdte a zászlóalj nőnapi mini ünnepségét Anka Péter honvéd tisztjelölt.

Erdős Adrián honvéd tisztjelölt bűvészmutatványaival kápráztatta el a jelenlévő hölgyeket, majd az ideiglenes Ludovika Zenekar, Lele Gergő honvéd tisztjelölt vezetésével egy csokornyi dallal kedveskedett.

1596076865

Szöveg és fotó: MH Ludovika Zászlóalj

Címkéknőnap