Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvéd középiskolától a Telekom Veszprémig

Szöveg: Takács Vivien |  2019. február 17. 8:17

Szűcs Bence, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium egykori növendéke pár évvel ezelőtt még nem ismerte a kézilabda szabályait. Most azonban a világ egyik legjobb kézilabdacsapatának tartott Telekom Veszprém tagja.

1599199001
Bence hatalmas termete miatt – 206 centiméteres magasságához 134 kilogramm társul – 2013-ban a katonai pálya mellett döntött, így beiratkozott a debreceni honvéd középiskolába. Az intézmény hírnevét 2016-ig öregbítette, akkor azonban a sportkarrier mellett döntött. „Egy atlétikai versenyen odajött hozzám egy kézilabdaedző és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem ezzel a sportággal foglalkozni. Bevallom, akkor még a szabályokat sem ismertem, nemhogy a sportág nagy neveit" – mesélte érdeklődésünkre Bence, aki jelenleg fél évig – anyacsapatát, a Balatonfüredet otthagyva – a Telekom Veszprém gárdáját erősíti.

1599199001

„A dánok olimpiai bajnok világklasszisa, René Toft Hansen, aki szintén a Telekom Veszprém játékosa, a januári világbajnokságon súlyos sérülést szenvedett. Az óriási termetemnek köszönhetően megadták a lehetőséget, hogy beállóként pótolhassam őt" – mondta a tizenkilenc éves tehetség. „Nagyon megilletődtem, amikor az edzőm egy ebédnél odajött hozzám és mondta, hogy a Telekom Veszprém szeretne megnézni edzés közben. Pár nappal később már le is szerződtem velük, egyelőre júniusig. Számomra ez egy hatalmas fejlődési lehetőség" – mondta Bence, hozzátéve: ha továbbra is kölcsönös lesz a szimpátia, a szerződése lejárta után szívesen hosszabbítana Veszprémben.

1599199001

A beálló először február 12-én lépett pályára a Telekom Veszprém csapatában; magabiztosan, 36:17-re győzték le a CYEB Budakalász együttesét. Bence ezen a mérkőzésen 12 percet töltött a pályán. „Fegyelmet, kitartást, magabiztosságot és csapatként való együttműködést adott számomra a honvéd középiskolában eltöltött három évem. Ezek mind-mind hozzásegítettek és hozzásegítenek a kézilabdás karrieremhez" – hangsúlyozta.

„A kézilabdában a határ a csillagos ég, az adottságom megvan hozzá, így a lehető legtöbbet szeretném magamból kihozni. A későbbiekben pedig mindenképp szeretnék a Magyar Honvédség kötelékébe tartozni, ha máshogy nem, önkéntes tartalékosként" – fűzte hozzá Bence.

1599199001

Fotó: Szűcs Bence gyűjteménye