Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédség segíti 123 település ivóvízellátását januártól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 25. 17:59

A Magyar Honvédség segíti 123 település 340 ezer lakosának egészséges ivóvízzel való ellátását január elsejétől az év végéig, ennek érdekében a két ünnep között mintegy 250 katona települ át a feladatra kijelölt honvédségi objektumokba, hogy előkészítsék a szükséges technikai eszközöket – közölte a Magyar Honvédség december 25-én, kedden.

A kormány döntésének megfelelően a honvédség – a Székesfehérváron található MH Összhaderőnemi Parancsnokság irányítása mellett – „katonai képességeivel" járul hozzá a lakosság egészséges ivóvízellátásához – olvasható az MTI-nek küldött közleményben.
Ahhoz, hogy a feladatot januárban el tudják kezdeni, karácsony és szilveszter között áttelepítenek 250 katonát, hogy felkészítsék az ivóvízellátásba bevont 240 technikai eszközt. 
A közlemény szerint a szállítás részleteit az érintett települések vezetőivel és a szállításért felelős parancsnokokkal már egyeztették.

Az Európai Bizottság 2012. május 30-i határozata alapján Magyarország 2012. december 25-ig kapott haladékot, hogy teljesítse az ivóvíz arzéntartalmára megszabott európai uniós határértékeket. A kormány szeptember 20-i határozata szerint az eddigi, literenkénti 20 mikrogramm helyett szigorúbb, 10 mikrogrammos határértéket kell teljesíteni.

A kormány szeptemberben határozatot hozott arról is, hogy az ivóvízminőség-javító program keretében megvalósuló beruházásokat felgyorsítja, és ez alapján a nemzeti fejlesztési miniszternek és a belügyminiszternek kell felülvizsgálnia a projektek ütemtervét, feltárni a gyorsítási lehetőségeket. Az akkori határozat szerint a Honvédelmi Minisztérium a rendelkezésére álló lajtos kocsikkal gondoskodik az ivóvízellátásról azokon a településeken, ahol ez szükséges, amíg be nem fejeződnek a beruházások.

Az ivóvíz kiszállításának kiváltásához szükséges konténeres szűrőberendezések gyártását és telepítését is a honvédelmi tárca készíti elő, illetve gondoskodik róla. Az első feladatra 150 millió, a másodikra 2,85 milliárd forintot csoportosítottak át a tárcához.