Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hősi halált halt tűzszerészekért imádkoztak vasárnap Balatonakarattyán

Szöveg: Singer Éva hadnagy |  2016. július 4. 13:43

Immár hagyomány, hogy a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus és Protestáns Tábori Püspökség lelkészei szentmisét, illetve istentiszteletet tartanak a főszezoni időszak vasárnapjain Balatonakarattyán, az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban. Az idei első szentmisét Kálinger Roland őrnagy, tábori lelkész a hősi halált halt tűzszerész bajtársakért ajánlotta fel. 

Kérdésemre, hogyan jött az ötlet, hogy az üdülőben szentmisét, illetve istentiszteletet tartsanak a HM Tábori Lelkészi Szolgálat lelkészei, Kálinger Roland őrnagy a vasárnapi evangéliumból merítette a választ: „Jézus elküldi a tanítványokat a városokba, hogy „menjetek el, és hirdessétek az evangéliumot". Nem azt mondja, hogy legyetek kényelmesek, üljetek le egy helyre és majd az emberek elmennek hozzátok, hanem Jézus missziós parancsában az van, hogy nekünk kell elmenni az emberekhez, az elveszett bárányokat nekünk kell megkeresni. Ha egy család eljön üdülni – lehet ez vallásos, vagy nem vallásos család –, nem az az első számukra, hogy megnézzék, mikor vannak a környéken szentmisék. Még ha utána is járnak, odamennek, esetleg zárva van a templom, rosszul van kiírva a miserend, az interneten régi a weboldal, satöbbi. Éppen ezért fontosnak tartja a Katolikus Tábori Püspökség és a Protestáns Tábori Püspökség, hogy a katonák és családtagjaik vasárnaponként itt helyben is gyakorolhassák a hitüket, és egy kicsit máshogy öltözve, mint egy vasárnapi misén szoktak, a gyerekek rövidnadrágban, strandpapucsban is eljöhessenek szentmisére, istentiszteletre."

1596016230

A tábori lelkész elmondta: turnusonként változik, mennyien vesznek részt a szentmisén. „Többször voltam már az üdülőben szentmisét tartani, mindig elégedett voltam a létszámmal, hiszen ha csak egy embernek is szebbé tesszük a vasárnapját, ha egy embernek is tudunk lelki pluszt adni, akkor már eredményt értünk el. Hála Istennek eddig soha nem kellett egy embernek miséznem, mindig szép számmal eljöttek a szentmisére, hol többen, hol kevesebben."

Az idei első szentmisét szomorú esemény árnyékolta be. „A szentmisét a tűzszerész bajtársakért ajánlottuk fel, akik tragikus hirtelenséggel hősi halált haltak. Értük imádkoztunk. Azt hiszem, hogy a részvét mellett és az együttérzésünk kifejezése mellett kell az is, hogy ilyen módon emlékezzünk meg róluk. Az egyik tűzszerésszel közelebbi kapcsolatba is kerültem, hiszen egy misszióban minket váltottak, és róla tudom azt, hogy megkért volna, hogy Atya, imádkozzál értem. Ezt most így, kérés nélkül is megtettük, imádkoztunk elhunyt bajtársainkért" – emelte ki az őrnagy.

1596016230

Fotó: A szerző felvételei