Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonaárvákat is támogatják

Szöveg: Molnár János őrnagy - Árvai Anita hadnagy |  2016. április 22. 7:25

Szolnok is felkészülten várja az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Toborzó Országfutás 2016 rendezvényének résztvevőit.

Minden feltétel adott a Toborzó Országfutás 2016 Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszának eredményes teljesítéséhez. Almási László őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ parancsnoka Szalay Ferenc polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatójukon elmondta: munkatársaik mellett a központ önkéntes műveleti tartalékos katonái is részt vesznek a futásban, a stafétavivőket és kísérőiket Mezőtúron, Martfűn, Rákócziújfaluban, Rákóczifalván és Szolnokon köszöntik majd a települések vezetői. A szolnoki iskolák diákjai közül egyébként már több mint kétszázan jelezték, hogy részt kívánnak venni a staféta kísérésében.

1596012317

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a futás szervezői az érintett településeken az egészséges életmód népszerűsítése érdekében további jelentkezőket várnak a staféta kísérésére. Ugyanakkor az MH HKNYP munkatársai fontos feladatuknak tekintik a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák gyermekeiről történő gondoskodást is, ezért az Országfutással karitatív célokat is szeretnének megvalósítani. Így a rendezvény ideje alatt, legkésőbb a futás utolsó napjáig, 2016. május 20-ig az MH Szociálpolitikai Közalapítvány a Magyar Államkincstárnál kezelt számlaszámán fogadja az adományokat. (10032000-00289304-00000017 a közlemény rovatban feltüntetendő: TF2016katonaarvak).

Az adományozást számos szervezet – különböző ajándékok, sportereklyék felajánlásával – kívánja ösztönözni. Ennek köszönhetően a legjelentősebb céges felajánlást a MOB jóvoltából a Magyar Olimpiai Csapat által dedikált sportmezzel fogják megköszönni, a legnagyobb támogatást adó magánszemélyt és családját pedig (összesen 4 fő) az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ egy térítésmentes hétvégi pihenéssel ajándékozza meg. A további nagyobb összegeket felajánlók szervezeteknek és magánszemélyeknek a Szolnoki Olaj KK kosárlabdacsapat egy Keller Ákos által dedikált euro-kupás mezzel, a Szolnoki Közgép-Dózsa vízilabdacsapata pedig egy dedikált labdával köszöni majd meg a katonaárvák anyagi támogatását. Az összegyűjtött adományt a 2016 végén megrendezésre kerülő Árvák karácsonya rendezvényen ünnepi keretek között az MH HKNYP parancsnoka fogja átadni. 

Fotó: Árvai Anita hadnagy