Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kiképzési időszakot megelőző módszertani foglalkozást rendeztek Győrben

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2016. február 17. 18:09

Mit? Hogyan? Miként? – ezekre a kérdésekre adott választ az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tartott, a kiképzési időszakot megelőző módszertani foglalkozás, amit a kiképzést tervező és ellenőrző állomány számára rendeznek meg minden év elején.

http://raketaezred.hu/index.php/hirek/friss-hirek/907-mit-hogyan-mikent
1596008797

Noha a győri katonák nagy része jelenleg a tömeges migráció okozta válsághelyzetből adódó feladatok végrehajtásában vesz részt a határ körzetében, a laktanyában maradóknak továbbra is meg kell felelniük a szakmai kivívásoknak. A gyakorlatokon való eredményes szereplés alapját pedig a katonák alapos felkészültsége-felkészítése jelenti. A háromnapos módszertani foglalkozás ehhez igyekezett hathatós segítséget nyújtani.

Az alakulat század-, ütegparancsnokai, a századok, ütegek törzsbeosztottjai, a szakaszparancsnokok és helyetteseik, a szakaszaltisztek, valamint a rajparancsnokok és helyetteseik számára megtartott foglalkozáson Dede Gyula őrnagy, kiképzési főnök köszöntötte a résztvevőket.

1596008797

Mivel a foglalkozás célja a résztvevők következő kiképzési időszakra történő felkészítése volt, így a fő hangsúly a legfontosabb kiképzési okmányok és szabályzók ismertetésén, valamint a foglalkozások szakszerű megtervezésének bemutatásán volt, de természetesen nem maradhatott el a balesetvédelmi tájékoztató sem.

Az alakulat életében minden évben az egyik leglényegesebb kérdés a katonák kötelező fizikai állapotfelmérése, ezért a testnevelési foglalkozások és felmérések végrehajtásának módjára is nagy figyelmet szenteltek a felkészítés vezetői. Mindemellett pedig a vegyivédelmi, valamint az alaki kiképzésről is szó volt a módszertani foglalkozáson.

1596008797

Fotó: a szerző felvételei

Címkékkiképzés