A közelharc mestere – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2015. február 13. 13:58Akik rendszeresen olvasnak karatéval kapcsolatos híreket, azok tudhatják, hogy a tavaly év végén hazánkban megrendezett Ashihara Sabaki Karate Világbajnokságon a magyar válogatott összesítésben a harmadik helyen végzett. Ez az eredmény mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a juniorok versenyében Hérincs Dominik arany-, Orosz Daniella ezüst-, Horváth Emília pedig bronzérmet szerzett.
Mosonyi József Péter annak idején a sorkatonai szolgálatát is Győrben töltötte, 2004. április 4-étől pedig a légvédelmi rakétás alakulat a munkahelye.
Mint mondja, a hazaszeretet és a kalandvágy mellett azért is döntött úgy, hogy katona lesz, mert így a szabadidejében tud a városban edzéseket tartani. Meg persze a laktanyán belül is, de erről majd kicsit később…
(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 13-án, pénteken megjelenő számában!)