Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kultúra szolgálatában

Szöveg: Tóth Andrea |  2015. január 26. 14:09

„Amikor Churchillnek azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokat kell eszközölni a művészetek és kultúra területén, Churchill azt felelte: akkor mi az, amiért harcolunk?” − e szavakkal köszöntötte a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepség résztvevőit Drót László alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese.

1595986578

A dandár parancsnokhelyettese beszédében hangsúlyozta a szellemi értékek, valamint az egyes művészeti ágak fontosságát. Kiemelte: az elmúlt években a Bocskai-dandár rengeteg kulturális esemény szervezője és résztvevője volt.

1595986578

A debreceni székhelyű dandár rendezvényéhez szorosan kapcsolódott a vajai Art Művésztelep kortárs alkotásaiból nyílt tárlat, amely a hajdúhadházi kiképzőbázis kiállítótermében várta az érdeklődőket.

1595986578

A tárlatvezetést követően a Debrecen Helyőrségi Zenekar klarinétkvintettje szórakoztatta a közönséget. A katonazenészek ízelítőt adtak Mozart, Debussy és Georges Bizet egy-egy zeneművéből.

1595986578


Fotó: Szalka Miklós őrvezető