Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Boko Haram szabadon engedett közel 200 túszt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. január 26. 15:18

A Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet szabadon engedett több mint 190 túszt, akiket mintegy három hete hurcoltak el – közölték nigériai tisztségviselők.

Január 24-ei, szombati tájékoztatásuk szerint a 192 túsz pénteken és szombaton térhetett haza Yobe szövetségi államban, az ország északkeleti részén. Otthonuk azonban nincs, a terroristák ugyanis lángra gyújtották a házakat, amikor megtámadták a falut.

Yobe kormányzójának szóvivője azt közölte, hogy a szabadon engedett túszok többségében fiatal fiúk, nők és gyerekek. Január 6-án hurcolták el őket.

A Boko Haram még mindig fogva tartja legalább húsz társukat. Az egyik szabadon engedett nő azt mondta, nem voltak hajlandók elfogadni elrablóik vallási tanításait, így elküldték őket, és azt mondták nekik, hogy menjenek, és kövessék a „hitetleneket".

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram hat éve folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben.

A szélsőséges csoport elleni harc jegyében regionális katonai erő létrehozásáról kezdett tárgyalásokba Nigéria és öt másik nyugat-afrikai ország, a Boko Haram ugyanis egyre aktívabb a Nigériával szomszédos országokban.