Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legmagasabb búvárelismerést vehették át

Szöveg: Takács Vivien |  2019. július 5. 22:13

Kitüntetést kaptak azok a búvárok, akik sokszor saját életük kockáztatásával is segíteni igyekeztek a Hableány rendezvényhajó május 29-i katasztrófája utáni mentésben. A Magyar Búvár Szakszövetség által adományozott legmagasabb búvárelismerést, a negyedik csillagot, július 5-én adták át Budapesten, a Magyar Sport Házában.

1599205133
A rendezvény egyperces néma főhajtással kezdődött. Köszöntőjében dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke hangsúlyozta: „alázattal, tisztelettel és nagy megbecsüléssel tudunk arról a munkáról szólni, amit végeztek."

A gratulációhoz dr. Nébald György olimpiai bajnok, a Honvédelmi Sportszövetség ügyvezető alelnöke is csatlakozott. „A Honvédelmi Sportszövetség feladata, hogy a felnövekvő fiatalság képes legyen tenni önmagáért és a hazáért. Önök ennek a fiatalságnak a példaképei" – mondta.

1599205133

Song Shunkeun ezredes, dél-koreai véderőattasé úgy fogalmazott: a tragédia során közel kerültek egymáshoz a koreai és a magyar búvárok. Az események arra tanították meg őket, hogy közösen le tudják győzni a nehézségeket. A rendezvényen a véderőattasé bejelentette: ma délután megtalálták a tragédia újabb áldozatát, akinek azonosítása folyamatban van.

1599205133

A beszédek után dr. Nyíri Iván elnök és a szakszövetség főtitkára átadta a négycsillagos kártyákat és okleveleket. Közel húsz búvár vehette át a legmagasabb búvárelismerést. Köztük volt Török László zászlós, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerész búvár rajparancsnoka is.

A zászlós a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: elsődleges feladatuk az volt, hogy a balesetet követően összeállítsanak egy búvárcsoportot, amely készen állt a mentésre. „Ezt a készenlétet egészen a hajó kiemeléséig fenntartottuk. Emellett egy készlet munkabúvár felszerelést is adtunk a dél-koreai búvárcsoportnak, akik ezzel merültek" – mondta, hozzátéve: a felszereléssel kapcsolatban egy rövid felkészítést is tartott a búvárok számára. Az együttműködésről a tűzszerészbúvár kiemelte: a mentés alatt összehangolt munka folyt a két ország búvárai között.

1599205134

A rendezvényen részt vett Szilágy Zsolt ezredes, az alakulat parancsnoka is, akitől megtudtuk: a riasztást követően felállítottak egy búvárcsoportot és egy hajócsoportot is. „A hajóroncs kiemeléséig a bevont katonai erőket vezettem, nagyon büszke vagyok a katonák helytállására" – hangsúlyozta az ezredes.

A Magyar Búvár Szakszövetséghez tartozó búvárok – összefogva a Katasztrófavédelem, a Vízimentők, a Polgári védelem, a Magyar Honvédség, a Rendőrség, a Terror Elhárítási Központ, továbbá az Ipari Búvárok Országos Szövetségéhez tartozó Havária, Szökőár és Diving Island társaságok tapasztalt szakembereivel, valamint az ideutazott koreai búvárokkal – szoros szakmai együttműködésben segítették a mentési munkálatokat.

1599205134

Mint ahogy az ismert, május 29-én, este kilenc óra öt perckor a Hableány rendezvényhajó összeütközött a Viking Sigyn nevű szállodahajóval. A szerencsétlenség következtében a Hableány mindössze hét másodperc alatt elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó harmincöt főből mindössze heten élték túl a tragédiát.

1599205134

Fotó: a szerző felvételei