Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A lőterek paradicsoma – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. június 13. 15:45

A sportlövészet mindig is szorosan kapcsolódott a katonasághoz. Ennek remek példája az amerikai Fort Benning, ahol a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) világkupáján Sidi Péter sportlövő olimpikonunk is versenyzett idén tavasszal.

1595973675
Nem is akármilyen eredménnyel: a légpuska versenyszám 60 lövéses alapversenyén – 623,8 körrel – a legjobb nyolc versenyző egyikeként a döntőbe került. Itt három aktív olimpiai bajnokot maga mögé utasítva, 143,9 körös eredménnyel az ötödik helyen végzett. Kapás István 618,4 körrel 32., míg Háner Tamás 611,4 körrel 46. lett a 64 fős mezőnyben.

Peches kezdés

Már a versenyre történő kiutazás sem ment zökkenőmentesen: fegyvereink négy nap késéssel, az utolsó pillanatban érkeztek csak meg – emlékezett vissza Sidi Péter. – Így az edzéseken nem tudtunk részt venni, pedig szükség lett volna rá, hiszen az aránylag új lőtéren módosított pálya és ismeretlen fényviszonyok vártak minket. Fegyverek és edzés hiányában így élesben, a versenyen tudtuk kipróbálni a pályákat. Ennek is köszönhető, hogy a két honfitársam nem került a döntőbe.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin június 13-án, pénteken megjelenő számában!)