Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A magyar és a török nemzet nagyon közel áll egymáshoz

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. április 7. 19:14

Leleplezték Ömer Lüfti pasa mellszobrát április 7-én, kedden a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A műalkotást dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és Volkan Bozkir, Törökország EU-ügyekért felelős minisztere avatta fel.

1595991005

A rendezvényen Benkő vezérezredes elmondta: Ömer Lüfti pasa nagyon sokat tett a magyar katonákért a krími háború idején. Rámutatott, hogy a pasa a magyar királyság területén született; kiváló katonai képességekkel rendelkezett. A katonai vezetőt megkerülhetetlennek nevezte az akkori magyar és török diplomáciai kapcsolatok területén. Benkő Tibor reményét fejezte ki, hogy a két ország jelenkori kapcsolatai még szorosabbá válnak, és – mint mondta – nem csak a katonai területen.

1595991005

Volkan Bozkir elmondta: a történelmi kapcsolatok, és a szobor felavatása is arról árulkodnak, hogy a magyar és a török nemzet nagyon közel áll egymáshoz. Hozzátette, hogy a kapcsolatokat leginkább testvérinek lehet nevezni. Felidézte, hogy a török hadseregben sok magyar szolgált a krími háborúk idején, de a Rákóczi-féle, illetve az 1848-49-es szabadságharc után is többen az Oszmán Birodalomba menekültek. „A magyar katonák mindig is fontos szerepet játszottak az oszmán hadseregben" – hangsúlyozta.

1595991005

A mellszobrot a Hadtörténet Múzeum egyik tárlatában helyezték el. Az alkotás alatt elhelyezett felirat szerint a Magyarországon született oszmán tábornok a „krími háborúk idején az oszmán hadsereg főparancsnoka, az oszmán hadseregben szolgáló magyar honvédek pártfogója".

1595991006

Fotó: Tóth László