Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség is átáll a digitális légiforgalmi térképekre

Szöveg: hungariandefence.com / mh59.hu |  2013. március 20. 14:43

A légijármű-személyzeteknek − amelyek nemzetközi légi forgalomban repülnek, közforgalmi vagy katonai repülőtereket használnak − mindenkor rendelkezniük kell érvényes légi navigációs térképekkel.

Naprakészen kell tartani az útvonal-navigációs, közelkörzeti és gurulótérképeket, valamint az összes egyéb tervezési információt, az adott országokra és repülőterekre vonatkozó egyedi szabályokat. A repülésbiztonság kiemelt jelentősége miatt ezt az előírást a katonai, állami repülések esetében is kötelező betartani.

1595951134

A Magyar Honvédség alakulatai 1980 óta a Jeppesen vállalat által forgalmazott kiadvány nyomtatott, papíralapú verzióját használják. Ezek közül is a Kelet-, Nyugat-Európa, illetve a Közel-Kelet készletek polgári (légitársasági) változatát, melyek a célállomások nagy részét lefedik ugyan, de a katonai repülőterek közül csak a kettős rendeltetésűeket (polgári és katonai) tartalmazzák.

A frissítések nagy mennyiségű papír felhasználásával járnak, és egy-egy készlet súlya eléri a 20-25 kilogrammot. Mindez például az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis szállítórepülő-századánál − feladatainak számát figyelembe véve − évente 2000-2500 kilogramm plusz rakományt jelent. A plusz teher pedig plusz üzemanyag-fogyasztással jár. A heti frissítések alkalmával több ezer lapot kell lecserélni, aminek során a hibázás lehetősége is fennáll.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal az elmúlt évben a kecskeméti, pápai és szolnoki alakulatokkal együttműködve egy hatékony és költségcsökkentő tervet készített elő azzal a céllal, hogy nagyobb lefedettséget, gyorsabb elérhetőséget, hibátlan adatbázist és nem utolsósorban környezetkímélőbb alkalmazást tegyen lehetővé. A különböző lehetőségek közül a Jeppesen által forgalmazott digitális változat mellett döntöttek, kiegészítve azt két papírkészlettel.

1595951134

A térképprogram

Ezzel a fejlesztéssel a Magyar Honvédség az egész Földet lefedő, polgári és katonai repülőtereket egyaránt tartalmazó légi navigációs térképekhez jutott. A digitális adattovábbításnak köszönhetően folyamatosan friss adatok állnak rendelkezésre, akár távoli repülőtereken is. 33 év után ez az első nagy horderejű fejlesztés a légiforgalmi térképek területén, köszönhetően a XXI. század adta digitális lehetőségeknek. A sikerhez nagyban hozzájárult a honvédség különböző szakterületeit összekapcsoló közös gondolkodás, az újító, kreatív megoldásokra való törekvés.

Az átállás zökkenőmentessége és az adatbiztonság miatt a papíralapú kötet továbbra is biztosított, ezért kijelenthetjük, hogy a teljes papíralapú ellátásról a kevesebb papírfelhasználásra tértünk át.

Az elmúlt két hónap tesztelései során megbizonyosodtunk arról, hogy a digitális térképek használatával könnyebb, pontosabb, így biztonságosabb a repülési feladat végrehajtása. Mindezt a korábbi navigációs költségkeret ésszerűbb felhasználásával értük el. 

A felmerülő feladatoknak, elöljárói elvárásoknak megfelelően további fejlesztési és költségtakarékossági lépések állhatnak a Magyar Honvédség előtt. A papíralapú légiforgalmi adatoktól a teljesen digitális ellátás felé lehet fejlődni, amivel a világ élvonalába kerülhet a Magyar Honvédség légi navigációja, s mindennek eléréséhez remek alapot teremt a jelenlegi digitális program.

1595951135
A fejlődés iránya, a teljesen „papírmentes" repülőgép-fedélzet

Fotó: MH 59. SzDRB szállítórepülő-század