Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség volt parancsnokát köszöntötték

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Ruzsa István |  2020. február 11. 14:48

A honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnoka is részt vett a Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredessel készített dokumentumfilm bemutatóján február 11-én, Budapesten.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban köszöntötték nyolcvanegyedik születésnapján Lőrincz Kálmán nyugállományú vezérezredest, aki 1960-ban hadnagyként kezdte katonai szolgálatát,  majd 1994 márciusában mint a Magyar Honvédség parancsnoka ment nyugállományba. Bár megtiszteltetésnek tartja, hogy a rendszerváltás különleges, a haderő szempontjából sok lemondással és nehézséggel övezett időszakában öt éven át vezethette a honvédséget, katonai pályája legfontosabb állomásaként mai napig az 1979-től 1984-ig tartó éveket tekinti, amikor a 11. harckocsihadosztály parancsnokaként szolgált ezredesi rendfokozatban. A vezérezredes fordulatokban gazdag életútjáról Zsalakó Istvánnak, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. munkatársának beszélt a kamerák előtt. Az ebből készült filmet Rendszerváltozás a hadseregben – Lőrincz Kálmán vezérezredes címmel kedden, a születésnapi köszöntéssel egybekötve mutatták be.

1596075996

Az eseményen Benkő Tibor honvédelmi miniszter gratulált az ünnepeltnek. Mint fogalmazott: a Kortanúk című filmsorozat – amelybe a most bemutatott alkotás is illeszkedik – olyan rendkívüli emberekről szól, akiktől csak tanulni lehet. Lőrincz vezérezredes életútjával, munkájával a mai napig kiemelkedő egyénisége a Magyar Honvédségnek. „Példakép ő, akire oda kell figyelnünk. Aki alázattal szolgálta a Magyar Honvédséget, hazáját, nemzetét" – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy Lőrincz Kálmán a legnehezebb körülmények között is a lehetőségeket kutatta és látta meg, s munkájához való hozzáállásával, elkötelezettségével napjainkban is példát mutat az újabb katonagenerációknak. Benkő Tibor úgy fogalmazott: Lőrincz Kálmán vezérezredes esetében végképp nem helytálló a nyugállományú kifejezés, hiszen egy katona egy életen át szolgálja azt az országot, amelynek védelmére felesküdött.

A saját és a tárcavezető nevében Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka adott át ajándékot az ünnepeltnek. Az altábornagy köszöntőjében elmondta: a fiatalabb generáció csak remélheti, hogy Lőrincz vezérezredeséhez hasonló, fél évszázadot átölelő, tartalmas és mindenben kiemelkedő katonai pálya adatik meg neki. „Amikor a Magyar Honvédségről beszélünk, nem tudunk nem beszélni Lőrincz vezérezredes úr munkájáról, rendkívüli munkabírásáról, amelyet az elhivatottság és a haza iránti szeretet fémjelez. Mi, katonák, egy következő generáció tagjai úgy tudjuk megköszönni a nagy elődök – közöttük a vezérezredes úr – által lerakott alapokat, hogy méltóképpen folytatjuk a munkát, amit egykor elkezdtek" – mondta Korom altábornagy.

1596075996

A filmbemutató alkalmából a Zrínyi Kiadó Lőrincz Kálmán Menetben című kötetének második, bővített kiadását is megjelentette. A szerző – megköszönve a jókívánságokat – úgy fogalmazott: művében beszámolt hivatásának nehézségeiről, ám igyekezett annak valódi, megtapasztalt, tényleges értékeit közvetíteni és ajánlani. Legfontosabb célnak mindig az értékteremtést tartotta, kérdéseinek szabad megválaszolását pedig az olvasó ítéletére bízza.

„Nagyon kérem, hogy kritikusan olvassák, ha olvassák. Négy fejezetben tizenkétszer teszem fel a kérdést: mit gondoljunk erről? Gondoljanak valamit! Csak egyet ne tegyenek: hogy nem gondolnak semmit" – fogalmazott Lőrincz Kálmán vezérezredes.

GALÉRIA