Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Matasz tagjai is részt vettek a „Berlini Fal” járőrversenyen

Szöveg: Buzás Árpád |  2016. május 3. 17:39

A Bundeswehr Tartalékosok Szövetségének berlini szervezete a napokban immár a hatodik alkalommal rendezte meg a „Berlini fal” elnevezésű járőrversenyét.

1596012921

A versenyt elsősorban a tartalékosok számára szervezték, de lehetőség volt az aktív szolgálatban lévők és külföldi tartalékosok, valamint a szövetséghez tartozó civilek részvételére is. Magyarok harmadik alkalommal indultak a megmérettetésen, mellettük – külföldiként – a közös német-francia dandár és a belga csapat tartalékosai álltak még rajthoz. 

1596012921

A saját menetvázlat alapján megtalált állomásokon ügyességi, állóképességi próbákat, katonai és katasztrófaelhárítási feladatokat kellett teljesíteniük a csapatoknak. Kettős drótkötélen vízi akadály leküzdése, teherautó kötélen húzása, lőszer- és sebesült szállítás, menedéksátor készítés, kézigránátdobás, homokzsákokból védmű építése – egyebek mellett ezeket a feladatokat oldották meg az indulók. 

1596012922

A 10 kilométeres menetvonalon a tizenhárom induló csapat közül a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) budapesti szervezetének tagjaiból álló magyar „válogatott" az ötödik helyen végzett.

1596012922
Címkékjárőr