Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A minisztérium valamennyi áldozat előtt tiszteleg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 9. 12:38

A Honvédelmi Minisztérium és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a leghatározottabban visszautasítja a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), valamint a Munkáspárt 2006 állításait, amelyek azt sugallják, hogy a második világháborús budapesti harcokra emlékező minisztériumi főhajtás a szélsőjobb bátorítását, erősítését szolgálja.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez február 8-án, pénteken eljuttatott közleményében leszögezte: a február 12-ei rendezvény célja „nem kétes politikai nézetek magasztalása, hanem a polgári és katonai, vagyis az emberi áldozatokra való kegyeletteljes emlékezés".

Mint felidézték, az 1945. évi budapesti harcok 60. évfordulóján, 2005. február 12-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és az I. kerületi önkormányzata közösen avatta fel azt a márványtáblát, amely az elesett katonáknak állít emléket. Azóta minden évben közösen szervezik az ünnepi megemlékezést, „amelynek méltóságát tovább növeli, hogy azon a Magyarországra akkreditált katonai attasé testület is képviselteti magát. Legutóbb, 2012-ben például az orosz, az ukrán, a német, a román, az amerikai attasé, valamint az attasé testület doyenje is részt vett a rendezvényen" – írták.

Nemcsak magyar és német, hanem a szovjet és román katonákra is emlékezünk ezen a napon – szögezte le a tárca, kiemelve: „azok a katonák ugyanis, akik a hadijog betartásával harcolnak, a polgári lakosság kímélése mellett végrehajtják a kapott parancsokat, erejükön felül teljesítik katonai kötelességüket, és eközben életüket vesztik, hősöknek tekinthetők, állampolgárságtól, nemzetiségtől, politikai és vallási meggyőződéstől függetlenül".

A jövő keddi rendezvény célja tehát nem kétes politikai nézetek magasztalása, hanem a polgári és katonai, vagyis az emberi áldozatokra való kegyeletteljes emlékezés – szögezték le.

Mindezek fényében a Honvédelmi Minisztérium elfogadhatatlannak nevezte, hogy bárki vagy bármilyen szervezet diktatórikus eszmék pártolásával vádolja a megemlékezőket, ezért az ilyen jellegű állításokat a leghatározottabban visszautasítja.