Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A misszió a lelkészi élet habostortája”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. október 3. 7:12

„Egy tábori lelkész élete a misszióban” címmel tartott előadást a napokban Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban Kálinger Roland őrnagy, Rozsé atya, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis tábori lelkésze.

1596039397

Rozsé atya előadása során beszélt arról, hogy milyen egy tábori lelkész élete, mi a feladata, illetve mik az örömök és mik a gondok, amelyek előfordulnak munkája során. „A misszió a tábori lelkészi szolgálat habostortája" – kezdte előadását az őrnagy. „Minden van benne. Minden amiért az ember pappá lett és minden amiért az ember katona lett."

Kálinger őrnagy beszédében kitért a tábori lelkész feladataira is. Mint megtudtuk: mindig és mindenben rendelkezésre kell állnia. „A misszió parancsnokának, a Magyar Honvédség vezetésének, a tábori lelkésznek és minden katonának az a legfontosabb, hogy veszteség nélkül teljesítsünk egy missziót" – hangsúlyozta Rozsé atya. Hozzátette: az is nagyon fontos, hogy az ember lelkileg is épen jöjjön haza.

1596039397

Az előadásában az atya kiemelte: a misszió alatt nem csak a katonával, hanem az otthon maradt családdal is foglalkoznia kell egy tábori lelkésznek. „A katonán keresztül kell elérni a családot. Fent kell tartani a katonában azt a tudatot, hogy szeretik őt és várják haza" – fogalmazott.

És hogy milyen szerepet tölt be egy katona életében a vallás egy misszió során? „Van az a mondás, hogy zuhanó repülőgépben nincsen hitetlen, ateista ember. A misszió, mint minősített környezet, az emberből sokkal inkább felszínre hozza a hit iránti vágyat, a ragaszkodást, aminek köszönhetően jobban megnyílnak a katonák" – válaszolta érdeklődésünkre Kálinger Roland őrnagy. Hozzátette: ha nem is a legelső helyen szerepel a katonák életében a hit, de missziók során mindig előbbre helyeződik.

Végezetül arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy kibe kapaszkodhat egy lelkész a misszióban? Mint mondta: a barátokba, a többi tábori lelkészbe, illetve a Jóistenbe.

1596039398

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária